Népkerti futókör

2022.04.27. 20:00

Fekete volt, salakszínű lett a miskolci népkerti futókör

Nagy még most is a felfordulás a Népkertben, de egy biztos, gőzerővel épül a futókör. Ez gyökereiben megváltoztatja a miskolci belváros tüdejének tartott park funkcióit.

ÉM

Ez az a helye Miskolcnak, mely mindig a közérdeklődés középpontjában áll. A Népkertről, amelyet a belváros tüdejének is neveznek, mindenkinek megvan a jó vagy a rossz véleménye. Még akkor is, ha igazából csak évente egyszer-kétszer látogat el az ódon fák tövébe.

Annak kapcsán, hogy civil kezdeményezésre az önkormányzat eldöntötte, enged a futás szerelmeseinek, és egy futókört alakít ki a területen, a véleménycunami még az eddiginél is nagyobb erővel árasztotta el főként a közösségi portálokat.

Jó lesz a futóknak

A Népkert eddig is a futók, kocogók Mekkája volt. De a tevékenységre vagy az aszfalt, vagy a sétányok melletti gyep állt rendelkezésre úgy, hogy közben időnként ütköztek az egyszerű sétálók és a futók érdekei.

Az igények és a lehetőségek egy szintre hozása szülte az ötletet, hogy a Népkertet körbeölelő járdarendszer nyomvonala mentén, de attól jól elkülönülve rekortánborítású futópályát hozzanak létre. Az ötlet mára a megvalósítás utolsó fázisába lépett. A miskolci önkormányzat ugyanis pályázati pénzből és önerőből már a tél végén megkezdte az összességében jó 1 kilométer hosszúságú futókör építését. Az összesen 84,2 millió forint összköltségű beruházáshoz 42,2 millió forint önerőt biztosítottak a város költségvetéséből. A futópálya építése természetesen alaposan felforgatta a Népkert eddigi rendjét. A kétkedők még mindig nem látják, miként áll helyre a rend az építkezés után, amely – valljuk be – nem hagyja nyom nélkül a parkot. De van még idő visszaállítani az eredeti állapotot, amelyben maga a természet is tud segíteni.

Némi ijedtséget keltett, amikor az építők fekete – a járdára hajazó – réteggel fedték be a futókört. Szerencsére a napokban helyreállt a rend, mert kiderült, a pálya legfelső vékony rétege már a salak vöröses színét idézi, mint ahogy az az atlétikai pályákon vagy más futókörökön szokás.

(Elnyerte végleges színét a népkerti futókör. Fotó: Ádám János)

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában