2020.07.01. 07:30
Korszerűtlen utakon járunk
Főleg a 3-as korszerűsítése lenne nagyon időszerű feladat.
Forrás: google térkép
A borsodi utak nagy része korszerűtlen, teherbíró-képessége jóval alatta van az előírtnak, s a kulturált közlekedés kielégítéséhez még nagyon sok fejlesztésre lenne szükség.
A ténnyel a KPM miskolci közúti igazgatóságának vezetője szembesítette a megyei tanács végrehajtó bizottságának tagjait, az 1970. július 1-jei Észak-Magyarország beszámolója szerint.
Majd jövőre
Lassan már közüggyé válik megyénkben a 3-as számú főútvonal borsodi szakaszának korszerűsítése – emeli ki a problémák sorából az Észak.
Sajnálatos tény, de az előzetes tervekkel ellentétben a munkálatok az idén nem fejeződnek be, továbbra is problémát jelent tehát az útépítés a zavartalan közlekedés lebonyolításánál – tudósít az újság.
Remény viszont megfogalmazódik a jövőt érintő elképzelések ismertetésekor: a negyedik ötéves terv időszakára (1971–1975) már elkészült koncepciók szerint többek között a 3-ast, valamint a megye gócpontjait, idegenforgalmi szempontból is jelentős városait megközelítő és az országos forgalomba bekapcsolódó utakat korszerűsítik.