Család

2020.05.15. 19:00

Családban a családról – mindennapok és biztonság

A családalapítással megváltozik egy fiatal pár élete.

Nyikes Zita

Forrás: ÉM

Mi a legnagyobb öröm, és mi jelenti a legnagyobb kihívást? – erről beszélgettünk két édesanyával a családok nemzetközi napja alkalmából.

– Ott kezdeném, hogy hárman vagyunk testvérek. Édesanyámék négyen, édesapámék pedig hárman, és mindenhol van három-négy gyermek. A családi összejövetelekre úgy emlékszem, hogy mindig volt kivel játszani. Éppen ezért számomra nem is volt kérdés, hogy nagycsaládot szeretnék – meséli dr. Gőzné Szák-Kocsis Nóra édesanya, aki jelenleg tíz hónapos és 34 hónapos kislányaival van otthon. Majd úgy folytatja, hogy egy családban nem feltétlenül az a fontos, hogy a szülő anyagilag mindent megadjon a gyermekének, hogy mire eléri a felnőtt kort, legyen saját lakása, autója, hanem inkább az, hogy tudjon kire támaszkodni.

– Szép, nagy család! Mind a ketten ezt szerettük volna – mondja Nóra hangjában örömmel. És hozzáteszi, hogy amikor bemutatkozni, úgymond, hazavitte a férjét a saját családjához, éppen egy családi eseményt ünnepeltek. Nagycsalád lévén sokan voltak, és a bemutatott jövendőbelinek nem volt éppen egyszerű megjegyezni, hogy ki kihez tartozik.

Egy kisgyermekes édesanya esetében nem lehet elkerülni a kérdést: hogyan éli meg a mindennapokat?

Nem éljük ugyanazt az életet

– Kreatívan – hangsúlyozza. – Két év van a két kislányunk között. Az első fél év nagyon nehéz volt. A nagyobb lányunk még nem szobatiszta, és a kicsi is ott akart lenni mindenhol, ezért cipelni, hordozni kellett. Most már együtt is el tudnak játszani. Kialakult a napirendünk is. Délután sétálunk egy-másfél órát. Megnézzük a kedvenc kutyánkat, pár napja felfedeztünk egy lépcsősort a környékünkön, ezért mostanában arra is elmegyünk. Mindig kitalálunk valamit – mondja, majd megosztja velünk egy élményét is: egyedül ment el valahová, és furcsa volt, hogy nem tudta hová tenni a kezét, egyszerűen azért, mert nem volt ott a babakocsi.

Adódik a kérdés, hogy készen állt-e az anyaságra. Nóra pedig határozottan válaszolja: készen. Hozzáteszi: sohasem volt kérdés, hogy anyuka lesz. Mindig is tudta, hogy a család az első. Az pedig, hogy mikor jött el az idő a családalapításra, szintén egyértelmű volt.

Nem egyértelmű azonban mindenki számára, hogy mikor jön el az idő a gyermekvállalásra, ezért megkérjük Nórát, hogy fogalmazzon meg tanácsokat.

– Nagyon igaz az, hogy minden megváltozik – mondja nevetve. – Éppen ezért fontos, hogy tudatos döntés legyen a családalapítás, hogy élvezni lehessen a családot. Sokat kell feláldozni, és a gyerekek után nem éljük ugyanazt az életet. Az anyukák addig, amíg például szoptatni kell a gyermekeket, nem tudnak menni szinte sehová. Az édesapáknak azért könnyebb! De az biztos, hogy egy ideig nincs szabadidő, nincs saját program.

Dr. Gőzné Szák-Kocsis Nóra és kislányai

A biztonság és én

Gál Gabriella is két gyermeket nevel. Náluk öt- és hét­évesek a gyerekek. Gabriella jelenleg dúlaként dolgozik, korábban középiskolában tanított. Munkája során sok családdal találkozik, és azt látja, hogy a szülésfelkészítő tanfolyamokon szembesülnek a leendő szülők olyan kérdésekkel, amelyek akár egyértelműek is lehetnének.

Mégis mi a legnagyobb öröm a családban? – indítjuk a beszélgetésünket.

– Nehéz egyetlen mondattal válaszolni – kezdi Gabriella. – Talán az, hogy önmagunk lehetünk a családban. A fejlődésben segítjük egymást. Az ember megtanulja, hogy vannak az olyan fontosnak vélt dolgok, amelyek az adott életszakaszban már nem is annyira fontosak, mint egy korábbi életszakaszban voltak. Amíg nincs család, addig az ember egyféle életet él. A családban viszont segíti a többieket, hogy milyen szükségleteik vannak, segítünk a gyermekeinknek a céljaikat megfogalmazni és a lehetőségeket megteremteni. És segítjük a családban a szülő-­gyermek kapcsolaton kívül a párkapcsolat fejlődését is.

– Nálunk karácsonykor volt a lánykérés, ekkor született meg a kétszemélyes családunk. A harmadik közös karácsonyunkon pedig már hárman voltunk – folytatja Gabriella.

A család az ő értelmezésében lehetőséget ad az önvizsgálatra és a tükörtartásra. A legfontosabb pedig a kommunikáció, hiszen folyamatosan kell egymáshoz alkalmazkodnunk, és meg kell élnünk a határokat is, ami nem mindig leányálom – jegyzi meg.

Beszélgetésünk során rákérdezünk, hogy szerinte mi a legnagyobb kihívás most a családok számára.

– Fontosabb a szülői gondoskodás napjainkban, mint valaha. Ugyanis a hierarchikus családi szerkezet, a gyerek-szülő-nagyszülő családmodell egyre inkább háttérbe szorul. A biztonságos kötődés hiányzik a gyermekek számára. A kortársak a mai digitalizáció világában folyamatosan elérhetőek, vetélytársat, konkurenciát teremtve ezzel a szülőnek. Nem az a gond, hogy vannak kortársak, hanem hogy milyen mértékben. Ragaszkodnunk kell a gyermekeinkhez! És szülőként vissza kell hódítanunk a gyermekeinket. A gyerekeknek szükségük van a biztonságos kötődésre, hogy érett felnőtté válhassanak – fogalmazza meg Gál Gabriella.

(A borítóképen: Dr. Gőzné Szák-Kocsis Nóra és kislányai séta közben)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában