2020.04.13. 15:30
Eredményes volt az újhelyi szigor
Elérte a célját a sátoraljaújhelyi önkormányzat szigorú korlátozási szabályozása, amit a húsvéti időszakra rendeltek el a város területére – számoltak be a tapasztalatokról a város vezetői és a rendőrség.
Fotó: Bujdos Tibor
Szamosvölgyi Péter polgármester az ünnep előtti napokban jelentette be, hogy húsvét vasárnap és hétfőn csak a sátoraljaújhelyi lakcímkártyával rendelkezőket fogadják Sátoraljaújhelyen. A máshonnan érkezőknek a rendőrök felhívták a figyelmét arra, hogy csak nagyon alapos indokkal, például munkába, orvosi ügyeletre, kórházba, vagy sürgősségi gyógyszer kiváltása miatt léphetnek a város területére, ezt hat pontban foglalták össze. Ha ellenőrzik őket és bármelyik okot nem tudják igazolni, büntetésre számíthatnak – figyelmeztettek a járőrök. A kisboltoknak és a dohányboltoknak is zárva kellett tartaniuk.
Dankó Dénes alpolgármester vasárnap érdeklődésünkre elmondta: intézkedésükkel azt szerették volna elérni, hogy a jó idő miatt ne induljanak útnak tömegek. Úgy tapasztalta: ez sikerült is, mert Újhelyben minimális volt a mozgás. Hozzátette: sok turistára nem számítottak, mert a Zemplén Kalandpark hetek óta zárva tart.
Dsupin Róbert a Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság vezetője arról tájékoztatott, hogy nagy volt a nyugalom a városban a két nap alatt. Beszámolója szerint hétfő hajnaltól reggel hét óráig például egyetlen autó érkezett Szlovákia felől. A rendőrök a határátkelők mellett a 37-es számú főút Sárospatak felőli bevezető szakaszán, a Bodrogköz irányából érkező úton, valamint a Hegyköz felől ellenőrizték az autósokat. Mint mondta, szinte mindenki együttműködő volt, de néhány esetben intézkedniük is kellett a rendőröknek. Illetékességi területükön – főleg a Bodrogközben – négy ember ellen tettek szabálysértési feljelentést és egy alkalommal szabtak ki helyszíni bírságot. Ugyancsak egy ember a karantén szabályait szegte meg, őt Sátoraljaújhelyen érték tetten – közölte a rendőrkapitány.
(Borítóképünk illusztráció, nem Sátoraljaújhelyen készült!)
Kapcsolódó cikkünk: