Díjeső

2020.04.20. 07:00

Akinek mindig fel van dobva a labda

Újabb pozitív visszajelzés a műveleti központ ügyeleti munkájára.

Horváth Imre

Forrás: ÉM

Idén 150 éves a magyar hivatásos tűzoltóság. Az évforduló pedig különleges ünnepi hátteret biztosított az éves értékelő állománygyűlésnek, melyet a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságon tartottak.

Kontrát Károly, a Belügyminisztérium miniszterhelyettese és dr. Góra Zoltán tűzoltó vezérőrnagy, országos katasztrófavédelmi főigazgató elismeréseket adott át a szakmai feladatok végrehajtásában nyújtott kiemelkedő, magas színvonalú teljesítmények alapján az arra érdemeseknek. Megyénkbe három elismerés is érkezett. Az egyiket Varga György c. tűzoltó törzszászlós, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság műveletirányító referense kapta.

Versenyben is jó

Az ügyeletesi feladatokat ellátó kategóriában az Év zászlósa elismerést vehette át Varga György, aki egyszer már szerepelt az Észak-Magyarország hasábjain csapattársaival együtt.

Ugyanis 2018-ban első alkalommal rendezett országos műveletirányítási versenyt november végén a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. A megmérettetésen háromfős csapatok vettek részt az ország tizenkilenc megyéjéből, illetve a fővárosból. A képzeletbeli dobogó második helyére léphetett a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság csapata, melynek tagjai Drótár János tűzoltó őrnagy, Szepesi András tűzoltó százados, Varga György tűzoltó törzszászlós, illetve az osztályvezetőjük, dr. Szabó Péter tűzoltó alezredes voltak. Tavaly szintén a csapat tagja volt Varga György, és nagyban hozzájárult tudásával, munkájával, hogy ismét a dobogón végezzenek.

2002. február elsején szerelt fel a miskolci tűzoltóságra beosztott tűzoltóként, de dolgozott gépjárművezetőként, majd különlegesszer-keze­lőként is. 2012-ben indult el a katasztrófavédelem műveleti központja Miskolcon, amelyhez az induláskor csatlakozott.

Mindig történik valami

– Nem bántam meg, jó közösségben vagyunk a srácokkal, jó az összhang, változatos a munka és érdekes. Itt mindig történik valami, nincs két egyforma nap. Soha nem lehet előre kiszámítani, hogy mi vár ránk – meséli Varga György az Északnak. – Van, hogy szép az idő, mégis sok baleset van vagy hiába van rossz idő, csúszósak az utak, mégsem történik semmi komoly. Előfordul, hogy napokig nincs lakástűz, aztán meg egy óra alatt érkezik három riasztás – számol be a tapasztalatokról. – A megyénkben a rekord egy nap kétszáznegyvennyolc káreset volt, amelyekben intézkednünk kellett. Akkor még nem működött a 112-es központ, amely szűri a hívásokat. Így minden a katasztrófavédelem központjában csörgött. Beleértve a duplikált hívásokat is, amikor ugyanazt az esetet jelentették be többen, és közben az úgynevezett szórakozó és a téves telefonhívások is folyamatosan érkeztek.

Büszkeséggel

Az elismerés kapcsán ismét ellátogattunk a műveletirányítási központba, ahol munka közben faggattuk Györgyöt arról, mit jelent számára az elismerés.

Mint elmondta, az átadás előtt egy héttel tudta meg, hogy a felettesei felterjesztették és hogy ő kapja meg a díjat. Az oklevél mellett tárgy­jutalomként egy szép karórát kapott, amelyet nagyon büszkén visel, és tetszik neki.

– Ez valami hatalmas dolog! Nagyon jó érzés, rettenetesen örültem neki, és büszke vagyok rá, hogy megkaphattam ezt az elismerést – mondja varga György. – Visszajelzés számomra, hogy elismerik, amit csinálok, és jól dolgozom. A kollégák, a rendőri részről is mind gratuláltak és örültek neki, de a tízéves kislányom is rettentő büszke az apukájára.

Amikor arról kérdezzük, hogy mit gondol, mi az oka annak, hogy megyénkben ilyen jók a műveletirányítási központban dolgozó szakemberek, azt emeli ki: nyilván annak is köszönhető, hogy itt sok a település, vannak vizek, ipari létesítmények, bármilyen káreset előfordulhat, és elő is fordul.

Fotó: ÉM

Csapattagként dolgozik

– Noha most nem volt kemény tél, így kevesebb baleset történt az időjárási körülmények miatt, viszont sok káreset volt az erős szél következtében. Előfordultak ipari balesetek, nap mint nap folyamatos terhelés alatt vagyunk, mindig van min törni a fejünket. Folyamatosan találkozunk olyan esetekkel, amelyekhez csak hasonló volt korábban, vagy az sem. Mindig fel van dobva a labda, logikázni, agyalni kell, hogyan segítsük a fiúkat, mit tegyünk, amíg a helyszínre érnek, miközben a bajban lévő embereket meg kell próbálnunk megnyugtatni és kommunikálni velük. Nagyon jó a csapat, a kollégáim is tudják ugyanazt, amit én, ők is megérdemelték volna ugyanúgy az elismerést. Csapatként dolgozunk, egy kicsit őket is illeti – teszi hozzá.

Varga Györgynek van egy másodállása is, amit azonban inkább hobbinak nevez. 2005-től van buszra is jogosítványa, és különjárati buszt vezet a mai napig is, amellyel már bejárta szinte egész Európát. Ez egy változatos, mozgalmas munka, ami jól ellensúlyozza az ügyeleti munkát, amellyel viszont egyhuzamban tizenkét órán keresztül egy helyiséghez van kötve.

Nem Varga György volt azonban megyénk egyetlen díjazottja.

Másokat is díjaztak

Polgári védelmi kategóriában az Év zászlósa elismerést vehette át Gaál Imre c. tűzoltó zászlós, aki 1993-ban került a megyei polgári védelmi parancsnokság sárospataki kirendeltségére, majd később a sátoraljaújhelyire. A katasztrófavédelmi rendszer szervezeti átalakítása után 2012-ben katasztrófavédelmi megbízottnak nevezték ki, és a továbbiakban már hivatásosként szolgálhat. A munkája nagyon szerteágazó, többek között a polgári védelmi szervezetek, közbiztonsági referensek, pedagógusok rendszeres katasztrófavédelmi felkészítését végzi, ezen túl együttműködési és kapcsolattartási feladatokat is ellát a cigándi járásban.

Ugyancsak megyénkbe került az Év önkéntes mentőszervezete elismerés, amelyet a megye védelmére és a régió megsegítésére létrehozott Bükk Mentőcsoport kapott meg, és amelyet a csoport parancsnoka, Kohánka István nyugállományú polgári védelmi ezredes vett át. A speciális képességekkel rendelkező szervezet 2012 óta áll készen a bevetésre. Négy speciális képességben – kutyás keresés, búvár vízi mentés, kötéltechnika, árvízi védekezés – szerzett minősítést az induláskor a mentőcsoport, amelyet 2017-ben újraminősítettek. Jelenleg tizenegy tagszervezet és nyolcvankilenc tag alkotja.


Elismerést kaptak ők is

Ugyancsak megyénkbe került az Év önkéntes mentőszervezete elismerés, amelyet a megye védelmére és a régió megsegítésére létrehozott Bükk Mentőcsoport kapott meg, és amelyet a csoport parancsnoka, Kohánka István nyugállományú polgári védelmi ezredes vett át. A speciális képességekkel rendelkező szervezet 2012 óta áll készen a bevetésre. Négy speciális képességben – kutyás keresés, búvár vízi mentés, kötéltechnika, árvízi védekezés – szerzett minősítést az induláskor a mentőcsoport, amelyet 2017-ben újraminősítettek. Jelenleg tizenegy tagszervezet és nyolcvankilenc tag alkotja.

(A borítóképen: Varga György, az év ügyeletese munka közben)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában