2020.02.09. 14:30
Három elemmel bővült tovább a megyei értéktár
Kincsünk lett a sajóvámosi rekordhosszúságú egybetöltött kolbász.

Fotó: Ádám János
A napokban ülésezett – idén első alkalommal – a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Értéktár Bizottság. A bizottság régi-új elnöke, Bánné dr. Gál Boglárka három értéket javasolt felvételre.
Kétezernél több elem
Elsőként Szabó György, a bükki füvesember munkásságát, másodikként a sajóvámosi 2431 méter hosszú egybetöltött kolbászt, harmadikként pedig a Tokaj-Hegyaljai Albumot.
Az értéktárbizottság mindhárom esetben egyhangúlag fogadta el az elnök javaslatát, így a 8 kategóriában immáron 2018 elemet tartalmaz a megye értéktára.
„Mindhárom érték a maga nemében egyedi, közösséget építő és megyénk egy-egy tájegységéhez köthető” – mondta Bánné dr. Gál Boglárka.
Hagyomány és innováció
A legtöbben talán Szabó György, a bükki füvesember munkásságáról hallottak, aki a hagyományos népi gyógynövényes gyógyászat fennmaradásában, hagyományaink megőrzésében tölt be egyedülálló szerepet.
A világrekord hosszúságú kolbász önmagában élelmiszeripari kuriózum, amelynek értékét növeli, hogy az idén hatodik alkalommal megrendezett közösségi eseményen, a Vámos-Toros Napon készítették el.
Az először 1867-ben megjelent Tokaj-Hegyaljai Album kora egyik legnagyobb méretű tájleíró munkája, ezzel együtt a világ borkultúrájának egyik alappillérét bemutató könyv, amelyet az utóbbi években újra kiadtak.