2019.01.14. 15:50

A szeretetet szeretné tovább adni

Bodroghalom - A Bodroghalomban élő Fülöp Emil, ha újra választhatna, megint nevelőszülő lenne.

A közelmúltban a nevelőszülők tolcsvai találkozóján Fülöp Emil is elismerést vehetett át, amit ő maga nem is ért, hiszen még csak négy éve nevelőszülő és voltak ott a teremben olyanok, akik már több évtizede ennek a hivatásnak szentelik magukat.

A váltás ideje

A csikorgó hidegben az udvaron először Tapi fogad. A szőréből és alkatából adódóan labrador-, orrának rózsaszínéből pedig vizslakeverék kölyök a keresztségben a Tappancs nevet kapta. A falu határában találta meg valaki, egy közeli üzletben töltött pár órát, majd a házigazda nevelt gyerekei könyörögték el maguknak, akik inkább hívják Tapinak. A kölyökkutyának mindegy ez, boldog, hogy tartozik valakihez. Az első simogatás elől egy picit óvatosan kitér – alighanem korábban valahol bánthatták –, majd belelkesül és játszani hív, néha óvatosan az új vendég ujjait is megharapdálja, itt már érezhető a harapásgátlás és a hegyes kölyökfogak helyébe lépő felnőtt fogak óvatos játéka. Nehéz megunni a Tapival való játékot, de nem ezért jöttünk.

– Tősgyökeres bodrogközi vagyok – mondja Fülöp Emil –, visszamenőleg legalább 300 évre ki sem tettük a lábunkat innen. Lácacsékén születtem, sokáig ott éltem, majd Semjénbe költöztünk és tavaly döntöttünk úgy, hogy váltunk. A feleségem református lelkész és azt vettük észre, az idő haladtával és az idősek végleges eltávozásával folyamatosan fogynak a hívek. Úgy éreztük, váltanunk kell. Mehettünk volna más ismert településre, de úgy éreztük, hogy számunkra ismeretlen helyre kell mennünk, ezért jöttünk Bodroghalomba. Nem bántuk meg, szeretünk itt lenni, mert szeretetet kapunk és a gyerekek is első perctől megszerették az új otthonukat.

Megrekedt szeretet

Fülöp Emil 1998-ban kötött házasságot és mint mindenki más, saját családot akart.

– Aki jól érezte magát gyerekkorában a családjában, az véleményem szerint szeretne saját gyerekeket is – mondja Fülöp Emil. – Mi sem voltunk ezzel másképp. Mindent megpróbáltunk, hogy legyenek saját gyerekeink. Egészen 2013-ig reménykedtünk ebben, majd rájöttünk, bele kell törődnünk, nem lehetnek saját gyerekeink. Az életemben ez egy olyan mélypont volt, hogy gyakran éreztem úgy, ennek semmi értelme. Megrekedt bennem a szeretet és a tudás, amit mindenképpen szerettem volna tovább is adni. Még abban az évben elvégeztünk Miskolcon egy „döntés-előkészítő” tanfolyamot. 2014. november 5-én kaptunk három gyereket, egy 8 és egy 7 éves fiút, valamint egy 22 hónapos lányt. Mindhárman testvérek, mert ilyen esetben törekednek arra, hogy a családjukból valamilyen ok miatt kiemelt testvéreket nem szakítják el egymástól.

(Közbevetőleg itt kell megemlíteni, a három nevelt gyerekről a szabályozások miatt fotót nem lehet készíteni. Az iskolában és az óvodában sem, itt és most a nevüket sem lehet megemlíteni. Nem a valódi szülők miatt, ők rendszeresen tartják a kapcsolatot a gyerekekkel telefonon és személyesen is, de ez a szabály.)

Rendszeresség

Fülöp Emilből árad a nyugalom, gyakran és szívesen mosolyog, így egy kívülálló hihetné azt is, nevelőszülőnek lenni végtelenül egyszerű hivatás, de a legtöbb történet nem ennyire habkönnyű és szelíd.

– Már az első hét után úgy éreztük, ez nem fog menni elsősorban azért, mert a gyerekek nem akartak maradni. Ez teljesen érthető, hiszen egy 7 és egy 8 éves gyerek nem érti, miért szakítják ki a megszokott környezetéből. Próbáltuk őket elsőként finoman rávenni egyfajta napirendre. Időben lefeküdni, felkelni, tisztálkodni, reggelizni, ebédelni, vacsorázni. Másfél évünkbe telt legalább, mire elfogadták a házirendet, de ez rengeteg munkával járt. Ma már elfogadják, hogy nálunk laknak, az idősebb fiú néha megfeledkezik magáról, akkor nem Emil bácsinak hív, hanem apucinak, de a húgukat kijavítják, ha a feleségemet vagy engem anyának vagy apának hív, hogy ők nem a szüleink. Igazuk van, mi nem örökbe fogadtuk őket, ideiglenesen vannak nálunk, amíg a vér szerinti szülőknek rendeződnek a körülményei.

Munka mint szeretetnyelv

Négy év nagy idő, így volt mód az összecsiszolódásra. A kislány éppen ottjártunkkor ünnepelte hatodik születésnapját. A család egyik barátjától előző nap kapott egy sminkkészletet, amivel nem csupán saját magát és az ajándékozót festette ki, hanem nevelőanyut is, aki kifestett szemmel ment el a Halom Népdalkör névnapi ünnepségére.

– A népdalkörösök nem szóltak semmit, a feleségem csak itthon vette észre, de miért haragudott volna, az ünnepelt részéről ez is a szeretet, a ragaszkodás egyik megnyilvánulása – mondja Fülöp Emil. – Azt mondják, többféle szeretetnyelv létezik. Ezek közül a fiúkét a hasznosan eltöltött idő, a munka jelenti. Már az első időkben volt úgy, hogy reggel megelőztek bennünket, a két fiú már felsöpörte a hátsó udvart. Nem a dicséret miatt, hanem úgy érezték, ha ide tartoznak, illik tenni is érte és ez a mai napig is így van.

Fülöp Emil néha az elérzékenyülés határán van.

– Mindent igyekszünk megtenni, hogy a gyerekek érezzék, szerető közegben vannak. Ez nem mindig sikerül, de minden kapcsolatban, családban megvannak a súrlódások, összezördülések, de ha ezekből a helyzetekből nem menekülünk, hanem megbeszéljük és tenni akarunk azért, hogy ezek a konfliktusok megoldódjanak, akkor már megérte belevágni ebbe a hivatásba. Sokan néztek ránk furcsán eleinte, nem csupán a távoli, hanem a nagyon közeli ismerősök is, de most is azt mondom, nagyon nehéz hivatás ez, de ha újra választanom kellene a mostani tapasztalataimmal együtt, akkor is belevágnék, mert megéri.

ÉM-BG