2018.05.01. 08:59
Felfagyott a térkő télen Miskolcon, javítják
Miskolc - Brazíliából hozták annak idején a térköveket, de már nincsenek. Pótolni kell.
Miskolc - Brazíliából hozták annak idején a térköveket, de már nincsenek. Pótolni kell.
Hiányos vagy mozgó burkolat, kicsorbult lépcsők, megsüllyedt térkő – évről évre hasonló problémák jelentkeznek tavasszal a több mint tíz éve felújított területeken: a Hősök terén, a Szinva teraszon, a Déryné és a Kazinczy utcákon. Pásztor Imre, a polgármesteri hivatal vállalati és projektkommunikációs vezetője érdeklődésünkre azt mondta, tudnak a problémáról és rövidesen a javítás is megkezdődik.
Lámpákat is cserélnek
– A tavaszi–téli fagyos-csapadékos időjárás sajnos minden évben ott hagyja nyomait a belvárosban, a burkolat javításra szorul számos helyen. A felvált burkolóelemek visszahelyezését, illetve pótlását a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. munkatársai hamarosan elvégzik – hangsúlyozta, és kiemelte azt is, folyamatban van a világítóelemek javítása is: a Sötét kapu mellett található korábbi, balesetben sérült kandelábert már helyreállították, a kisebb világítóoszlopok javítását pedig megrendelte a város.
A Déryné, Kazinczy utcákat, illetve a Hősök terét még 2005–2006-ban újíttatta fel a város, és ekkor alakították ki a Szinva teraszt is. A terület burkolata hamar feladta, már az első teleket követően felfagyott több helyen. A javítást hosszú évek óta minden évben elvégzik, azonban – mint arról korábban többször is beszámoltunk – a térkő pótlása nehézkes. Az úgynevezett kígyóköveket például Brazíliából hozatták annak idején. Ilyen nincs Magyarországon, de talán már Brazíliában sem. Ha lenne, akkor sem onnan hozatnának ilyet, hiszen ez nem olcsó. Éppen ezért arra is figyelni kell, hogy közel hasonló kövekkel pótolják a hiányzókat.
- TÁ -