2017.06.21. 16:35
Új sportcsarnok, új uszoda épül a Lévay Gimnáziumban
Miskolc - Az uszodát a miskolciak is használhatják, visszatérhet az úszásoktatás a belvárosba.
Miskolc - Az uszodát a miskolciak is használhatják, visszatérhet az úszásoktatás a belvárosba.
Az elmúlt évek legnagyobb fejlesztésének nevezte Ábrám Tibor, a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon igazgatója azt a közel egymilliárd forintos beruházást, amelynek köszönhetően az iskola sportcsarnokát újjáépítik. A fejlesztésre közel egymilliárd forint európai uniós támogatást nyert el a Tiszáninneni Református Egyház. Az összegből korszerű tornaterem és uszoda épül.
A meglévő tornaterem a kor elvárásainak már nem felel meg." Ábrám Tibor
– A Lévayban 650 diák tanul, a meglévő tornaterem a kor elvárásainak már nem felel meg, a diákok elégséges, mindennapos testmozgását nem képes biztosítani – mondta az igazgató. – A tanórák többsége úgy zajlik, hogy két osztály van jelen, de előfordul, hogy akár három osztálynak tartanak egyszerre testnevelés órát. Ezenkívül számos iskolai és hitéleti rendezvény színtere is a tornaterem.
Ennek tükrében született meg a pályázati cél megfogalmazása – jelentette ki Ábrám Tibor. „A projekt egyik fő beruházása a sportcsarnok újraépítése, a másik az uszoda kiépítése. Ez utóbbi – ami 25 méteres, ötsávos lesz – nemcsak a tanulók számára jelent majd sportolási lehetőséget, de a reggeli, esti órákban, valamint hétvégeken a miskolciak is használhatják” – tudtuk meg.
Az igazgató elmondta, jelenleg a közbeszerzés tart, az építkezés októberben indulhat. A pályázat szerint 2019. január 19-ig kell elkészülni a beruházásnak. Mivel a munkálatok a tanulási időszak alatt kezdődnek, ezért a tornaórák megtartására átmeneti megoldásokat dolgoztak ki. „Az egyik nagyobb termet átalakítjuk tornateremmé, és minden sportolási lehetőséget kihasználunk, amire a környékünkön lehetőség van” – tette hozzá.
A teret is visszaadják
Mivel a beruházás a környéken élőket is érinti, ezért az építkezés kezdete előtt lakossági fórumot tartanak majd a beruházásról. Ábrám Tibor elmondta, ez azért is fontos, hogy az ott élők minden részletről tájékoztatva legyenek. Valamint – folytatta – megértésüket is kérik, hiszen az építkezés zajjal, porral jár majd, kellemetlenséget okozva a környéken lakóknak.
A Rákóczi tér környezetében jelentősen megváltozik majd az utca hangulata: lombos fák lesznek, parkolósávot alakítanak ki. Az igazgató szerint a most szinte használhatatlan Rákóczi utcai teresedést is végre visszakapják a városlakók.