„Az ember tragédiája olyan alkotás, mint egy szépen kinyíló rózsa…”

Miskolc - Keszég László rendező szerint Madách Imre művét „akarni kell megérteni”. Interjú Keszég László rendezővel.

Húsz évvel egy korábbi előadás után október 7-én újra Madách Imre örökbecsű művét, Az ember tragédiáját mutatja be a Miskolci Nemzeti Színház. A premier előtt néhány nappal beszélgettünk a küzdésről, a kétkedésről, a fejlődéstörténetről – azaz mindarról, amit a Tragédia is képvisel – Keszég Lászlóval, az előadás rendezőjével.

Ki merem jelenteni, ez nem energiát le­szívó mű." Keszég László

Középiskolai tanulmányaim során hosszan taglaltuk magyarórán Az ember tragédiáját. Kissé idegenkedtem tőle. Felnőtt fejjel kedveltem meg Madách művét.

Keszég László: Mint minden magára valamit adó magyar ember, én is ismertem ezt a művet. Fiatalabb koromban kellőképpen előítéletes voltam én is Az ember tragédiájával kapcsolatban: ósdi, érthetetlen, nem mai magyar nyelven megírt valamicsoda. Később, amikor tetemes színházi ismeretre tettem szert elméletben és gyakorlatban egyaránt, rájöttem, hogy ez a kivételes mű az egyetlen igazi, komoly misztériumjáték, amit magyar szerző írt. Benne van a misztériumjátékok valamennyi tradíciója, például az „akárki”, aki mindannyiunk képviselője, aki egyedül bejár minden dimenziót. Ezáltal persze egy fejlődési regény is kialakul egyben: ifjúból egy érett férfi lesz.

A mindenben való kétkedés alaptétele a tragédiának.

Keszég László: Igen, és Ádám megtanulja a kételkedést, mint olyat kezelni. Fontos, hogy általa mi is megértjük – hiszen mindannyian Ádámok vagyunk –, hogy mennyire fontos kételkedni. A kételkedés nem negatív dolog, hanem az élet fontos eleme: az önmagunknak és másoknak feltett kérdésekkel vagyunk képesek továbblépni. Ez a fajta gondolkodásom a műről megvan már pár éve, és tudtam, hogy előbb-utóbb találkoznom kell ezzel a meghódítandó magassággal.

Hiába kerülgetnénk, Madách műve nehéz mű. Lehet könnyíteni a befogadását?

Keszég László: Az ember tragédiáját – mivel Madách Imre ennyire régies magyar nyelven írta – szinte újra le kell fordítani magyarra. Amikor jött a lehetőség itt, a Miskolci Nemzeti Színházban, azonnal kaptam az alkalmon. Nem érezném teljesnek a rendezői tevékenységemet, ha ezt nem próbáltam volna meg. Azért tartom csodálatosnak Madách művét, mert egyenletesen van benne elosztva az általános érvényű tanítás és a regionális érvényű tapasztalat, azaz a középkelet-európai ember minden tudása és tévedése. Pluszban még az is, hogy hogyan viszonyulunk a mindenkori szeretethez, szerelemhez.

Érezni a szavain, hogy tényleg eljutott Az ember tragédiája szeretetéhez, tiszteletéhez. Ez is egy kibontakozás?

Keszég László: Az ember tragédiája olyan, mint egy szépen nyíló rózsa. Az előadást készítő csapat minden tagjának ez az élménye, ahogy érzékeli a rózsa kinyílását, ahogy egyre többet enged megmutatni a szépségéből. Természetesen mindig voltak, vannak és lesznek olyanok, akiket ezek a „miért is vagyunk a világon” jellegű kérdésfeltevések nem érdeklik ilyen formában, és én őket is megértem. Azt látom, hogy vannak olyanok, akiket vagy elsőre beszippant a mű hatása, vagy véglegesen és végletesen elutasítják. A csapatomon azt látom, hogy őket is beszippantotta a mű.

Tehát a néző számára is végig kell munkálkodni a megértés útján?

Keszég László: Bátran ki merem jelenteni, hogy ez nem egy energiát leszívó mű, nagyon sok munka van a megértése körül, de ezt a folyamatot szórakoztatóan is meg lehet élni. Ráadásul nem taszít bizonytalanságba, hanem egyfajta megoldást is ad a mű végén. Madách azt írja, „érzem, hogy élek, mert szenvedek”, de ez a szenvedés szerintem nem olyan, mint ahogyan azt ma értjük, hanem szélesebb értelmezési mezőben helyezkedik el, és a lét fontos alkotóeleme. Azt gondolom, hogy fontos az a felismerés is – amire Lucifer tanítja Ádámot és Évát –, hogy a dolgok megértéséhez lépni kell. „Lucifer” azt jelenti, hogy fényt hozó, szó sincs arról a félreértelmezésről, hogy ő maga a sátán lenne. Lucifer egy angyal, a kétkedést zászlajára tűző angyal. Ha nincs lázadás, nincs élet. És valami ilyenfajta kíváncsiságra számítok én is a közönség részéről, tehát hogy el akar jönni a színházba megnézni Az ember tragédiáját, és tesz is azért, hogy megértse azt.

Sok feldolgozásmódja létezik a műnek. Ön milyen utat választott?

Keszég László: Sokan értelmezik novellák füzéreként a Tragédiát, és sok külön színdarabként adják elő, szüneteket tartva, míg a helyszín és a díszlet változik. A mi változatunk lényege, hogy két türelmetlen, tudásvágyó fiatalt – Ádámot és Évát – Lucifer, a mester végigvezeti egy hosszú úton, amelynek minden állomásán tanulnak valamit. Mi összekötöttük a 15 színt, és egyetlen kristálytiszta sztorivá formáltuk, hiszen Az ember tragédiája egy nagyon pontos logikával működő „fejlődésregény”.

Az ön által kiválasztott szereplők, Simon Zoltán, Prohászka Fanni és Görög László – azaz Ádám, Éva és Lucifer – végig­járták a megértés útját?

Keszég László: Két fiatal színészről van szó, de igaz érettséggel fordultak Ádám és Éva szerepéhez. Simon Zoli valahogy úgy fogalmazott, hogy maga is sokat tanult Madáchtól az emberi viszonyokról, a férfi–nő kapcsolatról vagy mondjuk a hatalomhoz való hozzáállásról. Prohászka Fanni pedig – mint mondta – a középiskolában találkozott a Tragédiával, de nem tudott igazán elmélyülni benne. Most ébredt ő is rá, hogy milyen hihetetlenül gazdag anyag. Görög László idősebb színművész, de a fejlődésfolyamatot ő sem kerülte el. Azt gondolom, ez a fejlődésfolyamat nem marad abba, és elő­adásról előadásra a közönséggel együtt bontogatjuk majd tovább azt a bizonyos rózsát.

Szaniszló Bálint

Színlap

Az ember tragédiája

Bemutató előadás: 2016. október 7., 19.00, Nagyszínház

Szereplők: Ádám: Simon Zoltán, Éva: Prohászka Fanni, Lucifer: Görög László

További szereplők: Feczesin Kristóf, Kerekes Valéria, Kincses Károly, Molnár Anna, Molnár Sándor Tamás, Salat Lehel, Rózsa Krisztián, Simonfi Adrienn, Somhegyi György, Szatmári György, Szirbik Bernadett, Varga Andrea

Közreműködik: a Miskolci Nemzeti Színház énekkara

Díszlettervező: Árvai György, jelmeztervező: Szűcs Edit, dramaturg: Ari-Nagy Barbara, zene: Zságer-Varga Ákos, mozgás: Gergye Krisztián, vetítés: Hajdufi Péter, világítástervező: Kramcsák János, ügyelő: Gazdóf Dániel, súgó: Bíró Klára, rendezőasszisztens: Együd Tünde, Radnai Erika

Rendező: Keszég László

Hogy éljem a sajátomat?

Madách Imre a Tragédia megírásakor harmincas évei közepén járt. Ekkor túl volt már néhány szenvedélyes szerelmen és komoly betegségen, apja halálán, megélte a ’48-as forradalmat és az ezt követő megtorlást, volt börtönben, született gyermeke és elvált a feleségétől. A Tragédia, amelynek első változatát a vizsgálati fogságban vetette papírra, „nagy mű”, világszínvonalú filozofikus költemény, rettegett érettségi tétel. De ott van benne a mindenki számára ismerős, közép-európai emberi tapasztalat is, életről és halálról, szerelemről és kiábrándulásról, reményről és reménytelenségről. Ettől dráma, és ettől izgalmas mű bárkinek, aki csak egyszer is feltette magának a kérdést: mire való az élet? És hogyan éljem a sajátomat?