2016.09.08. 19:30
„Ez a zaj nekem ellenség”
Miskolc - Többször kérte az önkormányzat segítségét, de nem történt semmi.
Miskolc - Többször kérte az önkormányzat segítségét, de nem történt semmi.
Két olyan hegedűkészítő mester él hazánkban, akik Cremonában végeztek. Egyikük Miskolcon lakik: ő Péteri Károly.
Az általa készített hegedűket Nyugat-Európa és Japán színpadain szólaltatják meg a művészek, de a zeneakadémiának, illetve a Miskolci Szimfonikusoknak is készít hangszert. 2010-ben pedig az általa gyártott hegedű lett az Ország Hegedűje. Most éppen egy brácsán dolgozik, büszkén mutatta, hogy Stradivari-technikával készül, amit szintén csak kevesen alkalmaznak Magyarországon. Munkájához csend és nyugalom szükséges, de ebből mostanában nem jut ki a családnak.
Szemben lett egy üzem
– A telket még 1998-ban vásároltuk, de csak 2010-ben kezdtünk el építkezni – kezdte mesélni történetét Károly, akit Miskolcon, a Gránátalma utcai házában kerestünk fel.
– A ház nyolcvan százaléka kész volt, amikor egy cég velünk szemben elkezdett építeni egy üzemet, és azóta is ipari tevékenységet folytatnak. Színesfémet csiszolnak az udvaron, munkaidejüket kényük-kedvük szerint alakítják. Többször jelentettem az esetet az önkormányzatnak, de vagy nem értenek hozzá, vagy nem akarnak csinálni semmit. Azért említem a hozzá nem értést, mert ha értenének hozzá, nem engedélyeztek volna ipari üzemet 10 méterre a lakóépületektől, családi házas zöldövezetben.
Nem tudja eladni
Persze azt is megtudjuk, közben ez már nem is családi házas övezet, legalábbis az a rész, ahová az üzem épült. Azt ugyanis a miskolci testület néhány éve átminősítette kereskedelmi, gazdasági formára. Károly elmondta, amikor ezt megtudták, írtak az önkormányzatnak, de a válasz az volt, minden jogszerűen történt, nincs módjuk méltányosságra.
– Ráadásul azt is mondták, az átminősítés ki volt hirdetve a hivatalban, de nekünk erről nem szólt senki, honnan kellett volna tudnunk, hogy egyáltalán van ilyen szándék – fogalmazott Károly. – Semmilyen lehetőségem nem volt beleszólni az engedélyezésbe.
„Az ingatlanomat nem tudom eladni, mert akármikor jönnek érdeklődők, akár este fél 10-kor is, az üzemben dolgoznak. Van olyan vevőjelölt, amelyik már a látványtól is menekül” – tette hozzá Károly.
Nem emberséges
– Azt sem értem, miért kellett ezt az üzemet úgy engedélyezni, hogy egy közel 1500 négyzetméteres önkormányzati telek felé nyitott legyen, ami akár park vagy játszótér is lehetne – kérdezte.
Károly azt is elmondta, negyven évig fejlesztette a hallását, hogy nemzetközi szintű hegedűkészítő lehessen, ez a zaj neki ellenség. „A saját házamban a munkavégzésemben akadályoznak. Van, ami jogszerű, de nem emberséges…” – vélekedett Károly.
- N. Szántó Rita -
Városháza: „ez most nem ide tartozik”
Megkerestük a cég vezetőjét is, aki elmondta, nem szeretne nyilatkozni az ügyben.
Az önkormányzatnál is érdeklődtünk: miért kellett átminősíteni a területet, milyen rendelet vonatkozik arra, hogy családi házas övezetben hogyan végezhető ipari tevékenység, mit tud tenni ebben az esetben az önkormányzat, megvizsgálják-e a cég tevékenységét, illetve a hangszennyezést.
Koczák Szilvia, a városháza szóvivője elmondta: „a terület korábbi lakóterületi területfelhasználási módja, azaz átminősítése, az úgynevezett K3 jelű karbantartásban módosult gazdasági területté az MSZP-s városvezetés idején, 2008. augusztus 15-től.”
A panasz kapcsán megtudtuk, a jegyző a hatósági eljárásokkal kapcsolatos panaszokat minden esetben kivizsgálja, és az érvényes jogszabályok szerint jár el, de zajvédelmi szempontból egyébként csak a vendéglátó és kereskedelmi, illetve szolgáltatói tevékenységek tartoznak hozzá. „Az üzemi, gyártótevékenységek a kormányhivatal hatásköre” – tette hozzá.