Helyi közélet

2016.05.25. 08:28

A szülők ragaszkodnak a Rónaihoz

Miskolc -  Nem szűnik meg az angol két tannyelvű oktatás, csak olykor átköltözik.

Miskolc -  Nem szűnik meg az angol két tannyelvű oktatás, csak olykor átköltözik.Aggódva hívták a szülők szerkesztőségünket. Attól félnek ugyanis, hogy a Rónai Ferenc Általános Iskolában megszűnik az angol két tannyelvű képzés. Mint kiderült, nem erről van szó.

Csak a 7. osztály költözött át a Petőfibe. Varga Ferencné

A Klik fenntartásában lévő állami iskolák átszervezése a múlt héten került a miskolci közgyűlés elé. A képviselő-testületnek véleményezési joga van, ezért tűzte napirendjére az előterjesztést. A Rónai Ferenc Általános Iskola a Petőfi Sándor Általános Iskola tagintézménye, 16 éve folyik itt angol két tannyelvű képzés. A közgyűlési előterjesztés azt tartalmazza, hogy a Petőfi iskola alapdokumentuma „kiegészül a két tanítási nyelvű képzéssel, mely nem többletfeladatként jelentkezik az intézményben, hanem a tagintézményből átköltöztetett osztályok miatt szükséges a székhelyre is beépíteni a feladatot”.

„Csak egy csoport”

Varga Ferencnétől, a Petőfi Sándor Általános Iskola igazgatójától megtudtuk, ez a mondat nem azt jelenti, hogy a Rónaiban megszűnik a két tannyelvű képzés. Pontosan arról van szó, hogy a mostani 7. osztály létszáma a Rónai iskolában annyira lecsökkent (8 főre), hogy önálló osztályként már nem folytathatta tovább a munkát. Így ez a csoport a Petőfi iskola angol tagozatos osztályához csatlakozott, de ugyanúgy angol két tanítási nyelvű oktatásban vesznek részt, mint azelőtt. Emiatt van szükség a Petőfi iskola alapdokumentumába is beemelni az angol két tannyelvű képzést.

„Szuper tanárok”

A szülők lapunknak elmondták azt is, ragaszkodnak a Rónai iskolához, mert nagyon elégedettek az ott folyó színvonalas oktatással, „szuper tanárok tanítanak ott”, fogalmaztak. A gyerekek megyei és országos versenyeken szerepelnek sikeresen. A szülők elküldtek egy listát, ami a gyerekek versenyeken elért sikereiről tanúskodik, és valóban, se szeri, se száma a kiváló eredményeknek. Az intézmény jövője is biztosított, hiszen a mostani első osztályba 32 gyerek jár, a szeptemberben induló első osztályba pedig 28 gyermeket írattak be a szülők. A felső tagozat van csak bajban, mert mivel jó képességű gyerekek kerülnek az iskolába, sokan elmennek 8 vagy 6 osztályos gimnáziumokba. Így járt a tavalyi és a mostani 6. osztály is. A mostaniban 10 tanuló maradt csak, de a szülők szeretnék, ha ők a Rónaiban folytathatnák a tanulást, és nem kellene átköltözniük a Petőfibe.

Megtudtuk azt is, a Rónai Ferenc Általános Iskolában 1967-ben kezdték el az oktatást, jelenleg 138 tanulója van.

A két iskolával kapcsolatos tervekről kérdéseket küldtünk a Klik Miskolci Tankerületi igazgatójának, dr. László Istvánnak. Várjuk a válaszokat.

- Hegyi Erika -


Bővül a feladatkör

A közgyűlési előterjesztésben az is szerepel, hogy a Rónai Ferenc Tagiskola feladatai bővülnek. Bekerül az alapdokumentumba a sajátos nevelési igényű tanulók gyógypedagógiai nevelése-oktatása, hogy majdan felmenő rendszerben az ép intellektusú, nem integrálható autista gyerekek számára biztosított legyen a felső tagozatos oktatás.


Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában