Helyi közélet

2016.02.12. 13:44

Hagyományőrző Ezerverseny Rozvágyon

Kisrozvágy - A kisrozvágyi művelődési házban megrendezték a már hagyománnyá vált Ezerversenyt, ami egy bodrogközi kártyajáték.

Kisrozvágy - A kisrozvágyi művelődési házban megrendezték a már hagyománnyá vált Ezerversenyt, ami egy bodrogközi kártyajáték. A versenyre szép számmal jelentkeztek azok, akik az évek során elsajátították ezt a kisrozvágyi kártyajátékot.

Külön öröm volt azt látni, hogy a szomszéd falu, Nagyrozvágy lakói között is többen voltak, akik elmentek erre a versenyre és nagyszerűen helytálltak.

A rendezvény délután négy órakor kezdődött, és hajnal kettő óráig tartott az utolsó menet a három legszerencsésebb játékossal.

Közben nagyon finom gulyással, süteménnyel, italokkal kínálták meg a kedves jelenlevőket.

A szervezők javasolják, minél többen tanulják meg ezt a kártyajátékot, aki ismeri, az pedig gyakorolja, mert várják majd jövőre is a játszani szerető lakosok jelentkezését a versenyre.

Arra kérnek mindenkit, hogy adja át tudását a jövő generációjának, gyerekeinek, unokáinak, hogy ez bodrogközi hagyomány továbbra is fennmaradhasson Kisrozvágyon.

- ÉM-LSZ -


A végeredmény

1. Bodnár József

2. Hogya József

3. Ifj. Pataki Bertalan

A nyereményük oklevél és ajándék.


Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában