Helyi közélet

2016.02.26. 12:57

Diósgyőri vár környéke - Néhány lakóval még nem egyeztettek

Miskolc - Az önkormányzat köszöni, hogy a vár mellett élők nem gördítettek akadályt a fejlesztés elé.

Miskolc - Az önkormányzat köszöni, hogy a vár mellett élők nem gördítettek akadályt a fejlesztés elé.

A Diósgyőri vár szomszédságában élőkkel készítettünk hétfőn riportot, azokkal, akiknek a vár további rekonstrukciója miatt el kell költözniük jelenlegi házukból. Akkor kérdéseket tettünk fel a témával kapcsolatban a miskolci önkormányzatnak. A válaszok megérkeztek. Mint írják, „a lakókkal az egyeztetés az ingatlanok megvásárlásával kapcsolatban még 2015 május végén lakossági tájékoztatás keretében kezdődött meg. Akkor tájékoztatást kaptak arról, hogy az önkormányzat a Diósgyőri vár rekonstrukcióját folytatni kívánja a külső vár és a vizes­árok rekonstrukciójával, ami érinti a Bodrogi Zsigmond és a Haller György utca várárok felé eső ingatlanjait.

Közös megegyezés

Ezt követően 2015 októberében történt meg az első adásvételi szerződések megkötése. A szerződések megkötésekor a lakók érdekeit figyelembe véve az önkormányzat és a tulajdonosok közös megegyezéssel egy hosszabb kiköltözési, ingatlanvásárlási időtartamot határoztak meg. A szerződéses érdekekre figyelemmel a pontos kiköltözési időpontot nem közölhetjük”. (A lakók az Észak-Magyarországnak elárulták, március végéig kell kiköltözniük – a szerk.)

Kérdeztük, sikerült-e minden lakóval megegyezni. Mint fogalmaztak: „A lakók túlnyomó többségével sikerült megegyezni, ezúton is nagyon köszönjük partneri együttműködésüket, és azt, hogy nem gördítettek akadályt a fejlesztés elé. Néhány lakóval még folyamatban van az egyeztetés”. Arról nincs tudomásuk, hogy valaki bírósághoz fordult volna a nem megfelelő vételár­ajánlat miatt.

Szakvélemény alapján

A vételár meghatározásával kapcsolatban a következőt válaszolták: Az ingatlanforgalmi szakértő által készített szakvéleményen alapult.

ÉM-HE​


Miskolc - Van, aki soha nem tudja feldolgozni, hogy költöznie kell, mások örülnek az új lehetőségnek.

Miskolc - Folytatódik a vár fejlesztése, ezért az önkormányzat megvásárolja a körülötte álló ingatlanokat.

Miskolc - A Diósgyőri vár melletti ingatlantulajdonosok türelmét kéri az önkormányzat. tovább »

Miskolc - Az önkormányzat személyesen tárgyal majd a várárok mellett élő lakókkal. tovább »

Miskolc - A várárkot fel lehet tölteni vízzel, de csak a legnagyobb odafigyeléssel, tudtuk meg. tovább »

Miskolc - Az önkormányzat szeretne minden ingatlantulajdonossal megállapodni, korrekt összeget fognak felajánlani. tovább »

Miskolc - A vár további fejlesztése miatt 13 ingatlantulajdonosnak mennie kell. tovább »


Ezek is érdekelhetik