Helyi közélet

2015.11.09. 11:28

Interjú: Dj Dominique

Miskolc - Szabi (Szinva Rádió) beszélgető partnere Dj Dominique volt, akit láthatunk tévében, hallhatunk rádióban, és a lemezjátszók mögött is fergeteges bulikat csap minden korosztály számára.

Miskolc - Szabi (Szinva Rádió) beszélgető partnere Dj Dominique volt, akit láthatunk tévében, hallhatunk rádióban, és a lemezjátszók mögött is fergeteges bulikat csap minden korosztály számára.

Szabi: Egy remek retro házibuli keretén belül jártál ismét Miskolcon a Ted clubban, milyen volt a hangulat?

Dj Dominique: Azt gondolom, hogy a 30 feletti generáció akiknek meg volt hirdetve ez az este, egészen máshogy bulizik,  mint a mai fiatalok. Gyakran játszom fiatalos szetteket is Sterbinszky Karcsi és Bárány Attila barátaimmal, de ez a generáció az amely igazán tud mulatni.

Olyan főként már családos emberekről beszélünk, akik nem minden hétvégén mennek, és tudnak eljárni szórakozni, viszont amikor itt vannak egy ilyen buliban fantasztikus hangulatot tudnak generálni, és önfeledten kikapcsolódni. Ezt szeretnénk Krisztiánnal minden hónapban egyszer megvalósítani.

Az sem titok, hogy az egyik kedvenc városom Miskolc, sok-sok ismerőssel és mindig remek hangulatú bulikkal. Anno Debrecenben jártam egyetemre, és már akkor is rendszeresen átjártunk ide szórakozni a barátokkal, azaz a kötődés nem mostani.

Szabi: Szűk két hónap van hátra az idei évből, hogy fog telni?

Dj Dominique: Zenei fronton több szálon is futnak az események. Kaptam egy felkérést a Mirigyes srácoktól, hogy az Arénás bulijukon én legyek a showman vagyis a felvezető lemezlovas. Emellett lesz két Neoton koncert, R-Go és egy Total Dance fesztivál, ahol mindig több ezer ember jön össze egy nagyot bulizni. Decemberben pedig egy saját bulival is készülök a Symbolban Budapesten, közben pedig járom az ország clubjait és érkezik egy RetroStars is dec.22-én.

Szabi: Úgy hallottam hamarosan saját ruhamárkád is lesz?

Dj Dominique: Nagyon jók az információid Szabi. :) A Players R hálózata által készül(ne) egy Dj Dominique kollekció, ami már a tervező asztalán található, de minden mást akkor, amikor végleges a dolog.:)

Szabi: Tervek?

Dj Dominique: Bárány Attival szeretnénk csinálni egy-két régi magyar dalt, modern tánczenei köntösbe bújtatva, szóval érkezik majd többek között Charlie, Máté Péter, Fecó és Varga Miki barátom Európa c. remek zenéjére is átirat. Jövőre pedig viszem tovább az elektronikus tánczenei vonalat és a retro életérzést, így remélem nagyon jó bulikat fogunk csapni mindenhol 2016-ban is.

 

Szabi: Köszönöm, további sikereket Attila.

Dj Dominique: Neked mindig Szabi, köszönöm!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában