"Ha valami nem működik Miskolcon, gyere Vizsolyba, mondd ki, és sikerül"

Vizsoly - Daruka Mihály az első kötet után már biztos abban, meglesz a 200 darab biblia az évfordulóra.Rákóczi Zsigmond pöffeszkedik a sámlin zsinóros kabátjában, prémes süvegében, néha meglegyinti szablyáját. Vele szemben követek, jámbor asszonyságok, erősen kérik a fejedelmet, járuljon hozzá és nyújtson segítséget, hogy a reformáció magyar nyelvű bibliája elkészülhessen Vizsolyban. A fejedelem meghallgatja a kérést, lebiggyeszti kicsit ajkát, feljebb húzza szemöldökét, méltóságteljesen széttárja karját, és így szól: Yes!

A Vizsolyi Nyomdamúzeumban vagyunk, abban a pajtában, ahol 425 évvel ezelőtt 800 példányban nyomtatták ki a Károlyi Gáspár által fordított magyar nyelvű bibliát. Rákóczi Zsigmond és a követek egy Új-Mexikóból érkezett turistacsoport tagjai, valamennyi szerepet a csoport tagjai alakítják, a dramaturg, a szövegíró, a magyar hang pedig Daruka Mihály egy személyben, aki komplett elő­adást varázsol a tolmács segítségével arról, hogy született meg az első magyar nyelvű biblia ezek között a falak között, és milyen nehézségekkel járt a nyomtatás.

Nehézségek

Nagyokkal – így lehetne talán egy szóban összefoglalni azt, amit egy órában látunk, amelynek során többet nevetünk, mint szomorkodunk, és gyakran elgondolkodunk. Egy biblia 2412 oldal, az 800 példányt tekintve 1 929 600 oldal, ehhez 5 tonnányi papírt kellett összesen felhasználni, 800 darab cserzett kecskebőrt a borításhoz, közel féltonnányi rezet a könyvsarkak védelméhez. Mindehhez összesen másfél év állt rendelkezésre úgy, hogy a Mózes által lejegyzett parancsolatok szerint sem Shabbatkor, sem vasárnaponként, sem az egyházi ünnepeken nem volt szabad dolgozni, így összesen 415 nap állt rendelkezésre a 800 biblia kinyomtatásához. Ahhoz, hogy elkészüljön a 20 nyomdász, betűszedő mester és Mantskovit Bálint nyomdászmester hatalmas vállalása, 30 másodpercenként kellett egy oldalt legyártani – ahogy azt a kakukkos órát alakító amerikai hölgy is pontosan jelezte – miután elszámolt harmincig –: kukkúúúúúúú!

Rendezői változat

– Ez a rendezői változat – mondja Daruka Mihály az előadás végén –, ez egy órás verzió. Vannak modulok, attól függ, a csoportoknak mennyi ideje van.

Az előadás azzal indult, hogy Mihály dühös lett.

– Volt egy előadásom, amikor folyamatosan csak beszéltem a történelemről, az első magyar bibliáról. Egyre inkább azt vettem észre, minél nagyobb korú a közönség, annál kevésbé érdekli őket. Egyszer egy középiskolás csoport tért be hozzánk. Lassanként leültek, majd az „alfa hím” megállt az ajtóban, ahol az előbb Rákóczi Zsigmond ült, nekidőlt az ajtófélfának és unottan rám nézett, mintha azt mondaná, na lökjed, öreg! Ekkor ugrott be az ötlet, hogy na kispajtás, te leszel Rákóczi Zsigmond! Ott rögtönöztem az első előadást, aztán elkezdtem komolyan kidolgozni, miről is szóljon, kik szerepeljenek benne. Egy idő után észrevettem, a lányok már sértőnek tartják, hogy ők nem szerepelnek. Ekkor találtam ki Mozsenykát – akkor azt hiszem, még Etelkának hívták –, Mantskovit Bálint lányát. Ő az egyetlen fiktív alak, hiszen Mantskovit Bálint lányáról nem tudunk semmit, csak annyit, hogy a mester betűszedője a veje volt, kellett, hogy legyen egy lánya. Az előbb láttad az amerikaiakat? Most még nevetnek, de mire hazatérnek, bevésődik a fejükbe a történet és továbbadják a barátaiknak, így már Új-Mexikóban is tudni fogják, merre van Vizsoly. Október közepére meghívtak bennünket a Frankfurti könyvvásárra. Visszük a műsort a nyomdagéppel együtt.

Daruka Mihály leginkább arról ismert, fejébe vette, a reformáció megszületésének 500. évfordulójára, azaz 2017-re 200 példányban kinyomtatja a Károlyi Gáspár fordította első vizsolyi bibliát az eredeti technikával, kézi szedéssel, kézzel készült papírra az eredeti nyomdagép korhű másolatával.

Az első példány már elkészült.

– Nekem ölembe hullt a történelem – mondja Mihály. – Ahogy beléptem az istállóba, mondtam magamnak, Mihály, itt a nagy lehetőség, neked ide kellett jönnöd, neked ez a feladatod, hogy újranyomtasd a bibliát! Amikor kimondtam, meg is rémültem, mert magam sem tudtam, hogy lehet megvalósítani, de látod, az első példány már elkészült, innentől már nincs megállás. Azóta is vallom, ha valami nem működik Budapesten vagy Miskolcon, gyere el Vizsolyba, mondd ki, és sikerülni fog!

Saját papírmalom, archeopark

A papírral volt egy kis gond, hiszen legközelebb Hollandiában van olyan üzem, ahol kézzel gyártott merített papírt készítenek.

– Darabját egy euróért. Nekünk ebből közel félmillió darab kell, hát nekiláttunk magunk. A templom mögött megvettem először egy házat, utána mellette még egyet, majd a harmadikat már nekem ajánlották fel, az is a miénk lett. Miután az eredeti szakmám mintakészítő asztalos, nekem nem okozott gondot a malomkerék elkészítése. Észrevettem, hogy a második épület alapja a papírmalom épületének gerendájával van egy szinten. Na, akkor majd a másik házból hozzuk le a vizet. A fenti házat kipucoltuk, kibéleltük, feltöltöttük vízzel, azóta az a malomtó, onnan vezetjük le a vályúval a vizet.

A házban két fiatal lány szedi ki a formára a mikroszkopikus méretűre áztatott lenrostokat, szárítókendők közé rakják a lapot. Ez az első munkahelyük, nagyon koncentrálnak, nem akarnak hibázni, nem is zavarjuk őket sokáig.

Az udvaron körbemutat, a malomtó alatt a sarokban lesz egy kohó, üveghutaként működik majd. Fentebb lesz a tímárüzem, a pékség, a kovács­üzem, a téglagyártó.

– Egy valódi archeopark lesz itt, a látogatók mindent kipróbálhatnak a mézeskalács sütésétől a kovácsolásig. Amikor nem lesznek látogatók, a munkások az egyéb munkáikat végzik majd, hiszen nekünk is szükségünk lesz téglákra, cserepekre. Most éppen olyanokat keresek, akik tudnának nekünk 200 kecskebőrt adni a 200 biblia bekötéséhez, meg olyanokat, akik lecserélték a csaptelepeiket és a régieket nem akarják szemétre dobni, de nekik már nincs rá szükségük. Összesen 130 kiló réz kellene, ebből 60 kiló van már meg.

Az aranyat ordító szamár

– Nem tudom kihagyni: mondták már neked, hogy olyan neved van, mint egy népmesei hősnek?

– Tényleg? Még nem.

– Pedig olyan, annyira, hogy a napokban írtam is rólad egy népmesét, egyelőre csak rövid változatban, de lesz hosszabb is. – Komolyan? És hogy hangzik?

„Volt egyszer a Déli Birodalomban egy asztalos legény, úgy hívták, Daruka Mihály. Derék mesterember volt, egész nap szorgosan csiszolta műhelyében a fát, szemével is simogatta a szerszámok nyomán keletkezett bútorokat. Ez a Daruka Mihály egyszer hírét vette, az Északi király fogva tartja az aranyat ordító szamarat. Ez a csodálatos jószág arról volt híres, ha ordított, az orrán át csak úgy özönlöttek elő az aranypénzek. Az Északi király fogdmegjeivel szűk istállóba zárta a csodaállatot, napokon át éheztette és meghagyta, mindennap ötször döngessék meg alaposan a szamarat. Szegény jószág csak ordított, ahogy a száján kifért, huszonöten lapátolták a zsákokba az aranyat, így is alig győzték a munkát. Már alig fért el az arany az Északi Királyságban, a király azonban csak nem adott enni a szamárnak, aki már alig hallhatóan, de folyamatosan ordított.

A Déli Birodalom bölcseihez fordult hát Daruka Mihály, ő bizony kiszabadítja a szamarat. A Tizenkét Bölcsek összenéztek, sorra bólintottak, a nyolcadiktól már bólintani sem kellett, hisz amit a többség akar, az talán jó lehet. Felkerekedett hát Daruka Mihály, megküzdött a szamarat őrző hétfejű istállómesterrel, kiszabadította a remegő szamarat, akinek jártányi ereje sem maradt. Daruka Mihály a hátára vette a jószágot, otthon tágas istállóba vezette, friss szénát adott elé, kútvizet hozott a vödörbe, jó szóval tartotta, simogatta a szamarat, aki hamarosan erőre kapott. A Déli Birodalomban hamar rájöttek, ha a szamár füle tövét vakargatják, akkor jókedvében rikoltozik a derék patás és ilyenkor csak úgy csilingelve jöttek elő az orrából az aranyak. A Tizenkét Bölcsek azonban csak módjával simogatták a szamarat, hiszen a Déli Birodalomban annyi arany bőven elég volt, amennyit a napi almozás alatti simogatások után összeszedtek. Mert a Déli Birodalomban tudták, ami az elégnél több, azt úgy hívják: felesleges.

Azt mondták a Tizenkét Bölcsek: Na, te Daruka Mihály fáradozásáért és jótéteményedért mit kívánsz cserébe? Daruka Mihály azt mondta: Engedjetek el Vizsolyba, hogy az első példány megszületése után több mint négyszáz évvel később újranyomtathassam magyar nyelven a bibliát. A Tizenkét Bölcsek azt felelték, jól döntöttél, Daruka Mihály, szándékod nemes, szíved tiszta, menj hát és teljesítsd becsülettel, amit elhatároztál.

Daruka Mihály pedig felkerekedett, és azóta is boldogan él Vizsolyban.”

- Bánhegyi Gábor -