2015.01.23. 07:52
Nem bűncselekmény okozta a kislány halálát Rakacaszenden
Rakacaszend, Miskolc - Meghalt egy 9 éves kislány Rakacaszenden, az otthonában – adta hírül egyik olvasónk elektronikus levelében. Feltette a kérdést is, hogy mi történt a kislánnyal? Sejtetve kissé azt is, hogy esetleg bűncselekmény történt…
Rakacaszend, Miskolc - Meghalt egy 9 éves kislány Rakacaszenden, az otthonában – adta hírül egyik olvasónk elektronikus levelében. Feltette a kérdést is, hogy mi történt a kislánnyal? Sejtetve kissé azt is, hogy esetleg bűncselekmény történt…Érdeklődésünkre, Dobi Tamás hadnagy, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense azt mondta el, hogy semmiféle bűncselekmény gyanúja nem merült fel, így a rendőrség nem indított büntetőeljárást, sőt közigazgatási eljárás sem kezdődött el a kislány elhunyta miatt.
Annyit lehet tudni, hogy valamilyen betegség okozta a kislány halálát, de ez már az orvosi hatáskör és annak is megvannak a titoktartási szabályai.
ÉM-SZB