Helyi közélet

2014.12.19. 17:11

Takarékrablás Miskolcon - Előzetesben a miskolci fegyveres rabló

Miskolc - A nyomozási bíró további fogvatartását rendelte el a miskolci takarékszövetkezetet kirabló férfinak.

Miskolc - A nyomozási bíró további fogvatartását rendelte el a miskolci takarékszövetkezetet kirabló férfinak.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága fegyveresen elkövetett rablás bűntett gyanúja miatt indított büntetőeljárást ismeretlen tettes ellen. Mint az már ismeretes Miskolcon, 2014. november 26-án 11 óra 30 perc körüli időben egy férfi arcát eltakarva bement egy belvárosi takarékszövetkezeti fiókba, majd a nála lévő fegyverrel megfenyegette és a bevétel átadására szólította fel az alkalmazottakat, majd elmenekült a helyszínről.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói a Terrorelhárítási Központ műveleti egységeinek bevonásával a fővárosban 2014. december 18-án a reggeli órákban budapesti tartózkodási helyén elfogták a miskolci takarékszövetkezetet fegyverrel kirabló Cs. Richárd 37 éves férfit, akit a rendőrség bűnügyi őrizetbe vett. Ugyanezen napon a hatóságok felkutatták és lefoglalták a bűncselekmények elkövetésénél használt különböző eszközöket is.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság előterjesztést tett a gyanúsított előzetes letartóztatatásának ügyészi indítványozására, amit a járásbíróság 2014. december 19-én elrendelt.

Az ügy, illetve a férfi által feltételezhetően más hasonló módon elkövetett bűncselekmények további részleteinek tisztázása folyamatban van.

- Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság -


Elfogták a miskolci takarékrablót

Budapest, Miskolc - Budapesten találták meg, több más fegyveres bűncselekménnyel is gyanúsítják. tovább »

Takarékrablás Miskolcon - Díjkitűzés visszavonása

Miskolc - A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője a 05000/611/2014. bűnügyi szám alatt folytatott eljárásban visszavonta a Miskolcon történt takarékszövetkezeti rablás kapcsán kiadott nyomravezetői díjat. tovább »


Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában