Feszült hangulat

2024.06.14. 17:28

Díjháború Majka és Ákos között

A Petőfi Zenei Díjak kiosztása után feszültség alakult ki a két zenész között.

Díjháború a két előadó közt

Fotó: MW

A múlt hétvégén osztották ki a Petőfi Zenei Díjakat, az  eseményen több előadó, köztük a Magna Cum Laude, Freddie, Gubik Petra és Ákos is elismerésben részesült, ám Majka, aki nem kapott díjat, sértődöttségének adott hangot a közösségi médiában. Majka egy rövid posztot osztott meg, melyben „Viccország”-ként kommentálta az eseményt, egy Ákosról készült kép kíséretében. A posztra Ákos hosszú kommentben válaszolt, hangsúlyozva, hogy 36 éves pályafutása alatt sosem kritizált senkit díjak miatt, és mindig elismeréssel szólt kollégáihoz. Emellett kifejtette, hogy bár fontos számára a közönség visszajelzése, újabb díjakra már nincs szüksége.

A vita ezzel azonban nem ért véget, hiszen Ákos később egy kommentelővel tovább folytatta az eszmecserét. Rámutatott, hogy az ózdi rapper sem szűkölködött a díjakban az elmúlt évek során, többek között három Bravo Otto, két VIVA Comet, két Story magazin díj és három Fonogram díj birtokosa, ez utóbbiak közül egyet tavaly kapott. Ákos ezek után "hülyeségnek" nevezte Majka panaszát, hangsúlyozva, hogy nincs alapja azt állítani, miszerint elkerülték volna a díjak.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!