Az aranyérmes szárnypróbálgató

Miskolc - A nyugdíjba vonulását követően fedezte fel írói vénáját Dr. Kóczi Rozália nyelvtanár. Arcok a megyéből: dr. Kóczi Rozália.

„Mindig örömmel olvasom az Északban az olyan emberek bemutatását, akik példájából sokan erőt meríthetnek, láthatják, hogy nyugdíj után is van élet, és nem mindegy, hogy milyen” – írta levelében dr. Kóczi Rozália. Leveléből kiderült: ő maga is ugyancsak aktív nyugdíjas. Magyar-orosz-német szakos tanárként, munkaközösség-vezetőként 2011-ben ment nyugdíjba a miskolci Lévay József Református Gimnáziumból, előtte a most megszűnő Gábor Áron Műszaki Középiskolában tanított. Doktorátusát világirodalomból szerezte, írással igazán már nyugdíjasként kezdett foglalkozni. Kíváncsiak lettünk rá.

Először arról tudakozódom: ő maga nem tartott-e a váltástól.

– Dehogyisnem! – vágja rá. – Megválni az iskolától, a kollégáktól, más napirendre váltani… Ám az élet megoldotta, minthogy akkor születtek meg az unokáim, akik új feladatokat adtak. Hozzáteszem: én még 59 évesen nyugdíjba mehettem, korkedvezménnyel, minthogy akkor még a 40 évbe beszámították az egyetemi éveket is. Ráadásul egy évig nyugdíj mellett csökkentett óraszámban ugyanott taníthattam, ami megkönnyítette az átmenetet. Igaz, azóta is dolgozom, óraadóként – jelenleg a Fáyban –, s nyelvtanfolyamokat is tartok.

Most már az érdekel: mindemellett miként jut ideje a kis ikerunokáival foglalkozni, számíthatnak-e a lányáék rá, ha mondjuk reggel lázasan ébrednek az unokák.

Ha a nagyi foglalt

– A Bosch-ban mérnököknek és közgazdászoknak tartok szakmai németet, reggel korán kezdődnek az óráim, 9-ig be is kell fejeznünk. Addig a másik nagymama mozgósítható, aztán váltunk – kapom a választ. Rozália bevallja, azon túl, hogy így több ideje van a kislányokkal foglalkozni, másik oka is van, hogy már kifejezetten örül annak, hogy nyugdíjas lett.

– Elkezdtem aktívan írni. Mindig is mocorogtak bennem az élmények, de a teljes munkaidős tanári tevékenység alatt nem jutott időm arra, hogy papírra vessem őket. Hatalmas élményanyag gyűlt bennem össze az évek során, melyet novellákban örökítek meg. A Magyar Irodalomtudományi Társaság Szárnypróbáltatók pályázatára küldtem belőlük 2013-ban és 2014-ben. Tavaly bronz, az idén arany minősítésű oklevéllel értékelte próbálkozásaimat a zsűri, melynek elnöke Baranyi Ferenc Kossuth-díjas költő volt – mondja, miközben átnyújtja az idei, Szárnypróbálgatók címmel megjelent antológiát, benne a saját írásával. „A vasrózsa” hőse épp a nyugdíjba vonulása előtti utolsó munkanapja előtt álló Emma, aki történetesen pedagógus…

– Engem nagyon érdekel az emberek élete, minden tanítványomé külön regény lehetne, s ha csupán egy-egy mozzanatot ragadnék ki, azokkal is kötetek telhetnének meg – mondja.

Valahol „középen”

– Nagyszerű lehetőségnek tartom, hogy a közösségi oldalon ma is követhetem a sorsukat, „továbbíródik” számomra is a regényük – árulja el, s ebből kiderül: Rozália is aktív internetező. Az írásait is számítógépen szerkeszti, bár az ötleteket, a hirtelen kikívánkozó gondolatokat először papírra veti.

– Volt kitől „örökölnöm”, hiszen az édesanyám, aki 82 esztendős, is otthonos az internet világában, olyannyira, hogy még ma is könyvel, amihez el kellett sajátítania a számítógép használatát.

Szerencsésnek érzem magam, amiért még élnek a szüleim – édesapám 89 esztendős – így közvetlen tapasztalatokat, élményeket szerezhetek az egy generációval előttem járók életéből is, amellett, hogy követhetem a gyermekeimét, a fiatalokét.

ÉM-SzK