Helyi közélet

2014.03.21. 17:28

Választás 2014 | Vita a villamosfordulóról

Miskolc - Továbbra sem épülhet a miskolci Kandó téri új villamosforduló, mert a 98 millió forintra becsült beruházásra csak olyan ajánlatok érkeztek, amelyek jócskán túllépték a keretösszeget (az egyik 148, a másik 150, a harmadik pedig 156 millió forintért vállalta volna el munkát), az „összetákolt”, jelenlegi villamosfordulónak azonban csak júniusig van szakhatósági engedélye, mondta tegnapi sajtótájékoztatóján a miskolci MSZP-frakciójának két tagja, Simon Gábor és Tompa Sándor.

Miskolc - Továbbra sem épülhet a miskolci Kandó téri új villamosforduló, mert a 98 millió forintra becsült beruházásra csak olyan ajánlatok érkeztek, amelyek jócskán túllépték a keretösszeget (az egyik 148, a másik 150, a harmadik pedig 156 millió forintért vállalta volna el munkát), az „összetákolt”, jelenlegi villamosfordulónak azonban csak júniusig van szakhatósági engedélye, mondta tegnapi sajtótájékoztatóján a miskolci MSZP-frakciójának két tagja, Simon Gábor és Tompa Sándor.Simon Gábor elmondta, a városvezetésnek a már meglévő forrásból mindössze a villamosokat kellett beszereznie, és át kellett volna építtetnie a Tiszai pályaudvar előtti villamosfordulót, a beruházás azonban el sem kezdődött. Dr. Tompa Sándor azt kérdezte, ki az a szakértő, aki ennyire alulbecsülte a költségeket, és ki állja a tényleges és a becsült költség különbözetét, valamint hogy miből biztosítják a beruházáshoz szükséges önrészt?

A Zöld Nyíl projektigazgatósága a következőképpen reagált a sajtótájékoztatón elhangzottakra: korábban a Kandó Kálmán tér nem képezte részét a Zöld Nyíl villamosprojekt pályaépítési, -felújítási munkálatainak, jóllehet az elhasználódottságból adódó hibák már évekkel ezelőtt jelentkeztek. A város és a holding vezetése által tavaly lefolytatott tárgyalások eredményeként a Kandó tér felújítása a projekt tartalékkeretéből biztosítható. Ez újabb közbeszerzési eljárás lefolytatásával, annak eredményes lezárása után kezdődhet meg. „A közbeszerzési eljárás a garanciája annak, hogy a felújítás minősége és annak költsége egyaránt megfelelő legyen. Ezt megelőzően az új villamosok fogadása miatt szükséges volt elvégezni karbantartási munkálatokat, amelyek nem váltják ki a felújítást. A Kandó téren annak felújításáig az MVK Zrt. továbbra is ellátja a megfelelő karbantartási munkákat.”

ÉM

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában