Helyi közélet

2014.03.07. 19:32

Megálmodták a városjövőt

Miskolc - A fiatalok városfejlesztési terveket dolgoztak ki, majd versenyeztek.

Miskolc - A fiatalok városfejlesztési terveket dolgoztak ki, majd versenyeztek. „Légy a városok marketing-tanácsadója!” Ezzel a felhívással hirdette meg immár harmadik alkalommal az Országos Városmarketing Versenyt a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Karának Marketing Intézete. Az országos, szóbeli döntőt pénteken tartották, melyen 13 csapat vett részt az ország egyetemiről, főiskoláiról.

Bejutottak

Az izgalmas eseményt megelőző sajtótájékoztatón Piskóti István intézetigazgató jelezte: a verseny meghirdetése előtt az ország városainak vezetői kaptak felkérést, hogy fogalmazzanak meg konkrét szakmai feladatokat, melyek megoldásában szívesen veszik a hallgatók elemzését, ötleteit, javaslatait. A felhívásra 30 város jelezte együttműködési szándékát, közöttük négy megyénkbeli: Miskolc, Sárospatak, Szikszó és Tokaj. Ezután következett a verseny meghirdetése. A fiatalok első feladata az volt, hogy készítsenek pályamunkát a megadott településmarketing témában. Összesen 37 pályázat érkezett, ezek közül a szakmai zsűri 12-őt talált érdemesnek arra, hogy készítői bemutassák a döntőben. Érdekesség, hogy a veszprémi csapat pénteken Berlinben tartózkodott, így ők skype-n prezentáltak. A versenynek komoly szakmai támogatói is voltak, különböző a turisztikai és marketingcégek, –társaságok képviselői.

Részletek a www.eszak.hu-n és a szombati Észak-Magyarországban.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában