2013.05.09. 08:12
Bölcsődei baleset - Omlás után vizsgálat
Miskolc - Elrendelték a miskolci gyermekintézmények soron kívüli állagvizsgálatát.
Miskolc - Elrendelték a miskolci gyermekintézmények soron kívüli állagvizsgálatát. Az összes miskolci bölcsőde állapotát fel kell mérni, mert nem ismétlődhet meg a keddi balesethez hasonló, mondta Kriza Ákos, Miskolc polgármestere munkatársunknak. Mint emlékezetes, kedden délután levált a falburkolat egy nagyobb darabja az egyik miskolci bölcsődében, majd az alvó kisgyerekek közé zuhant. Egy kisfiú combcsonttörést szenvedett.
Földessy Judit, a megyeszékhely bölcsődéi fölött diszponáló Miskolci Egyesített Szociális és Gyermekvédelmi Központ igazgatója kérdésünkre elmondta: a Miskolci Ingatlangazdálkodó Zrt. dolgozói kedden eltávolították a falburkolat meglazult darabjait, és azt a napellenzőt, aminek a felfüggesztése közelében leomlott a fal. Míg a statikai vizsgálat el nem készül, a többi napellenző használatát is megtiltotta az igazgató, és utasítására a gyerekek altatása sem a szabadban történik, valamint a korábban balesetveszélyesnek bizonyult teraszt sem használják. A bölcsőde szerdán reggel a szokásos rendben kinyitott, a szülők vihették és vitték is csemetéiket az intézménybe.
ÉM-SZP