Helyi közélet

2013.04.20. 15:34

„A színházban az ember érdekel...”

Miskolc - Szabó Irén a Színház és Filmművészeti Egyetem zenés-színművész szakán az idén fejezi be tanulmányait.

Miskolc - Szabó Irén a Színház és Filmművészeti Egyetem zenés-színművész szakán az idén fejezi be tanulmányait.

„Őrület volt az évad eddigi része!” - vallja be. Egyik előadásba, próbafolyamatba be, majd ki. Ezért is várja a következő évadot, amikor már tudatosabb lehet számára minden a színházban.

Pedig kis híján Műszaki Egyetemen kötött ki. Fel is vették, de... Először a rajz, a festészet játszott fontos szerepet az életében. Most is, vágyja mindezt, a mai napig hiányzik neki. Némileg meglepő módon a matek és a fizika is vonzó volt számára egy időben. „Annyi történt, hogy mindent meg tudtam oldani matekból.” Sőt! Versenyeket nyert. Mégis a Színművészeti Egyetemen kötött ki: „Úgy mentem neki, hogy egy hét alatt, ha eljutok a harmadik rostáig, biztosan meggyőzöm a bizottságot. Minden olyan magától értetődő volt.”

„Nyisd ki, csukd be"

„Érzékeltem a határaim, láttam a többieket, végül sikerült.” - teszi hozzá mosolyogva. A színházban mindig az ember érdekelte, a közös pont, vagy annak hiánya a partnerrel. Nagyon sokan voltak hatással rá az egyetemen, ám leginkább a személyes találkozásokat véli meghatározónak. „Zsótér Sándor nagyon jókor volt velünk jó időben, de Selmeczi György tanár urat is magammal hoztam.” - mondja elgondolkodva. Irén hisz benne, hogy vannak olyan találkozások, amelyek aztán örök életűek. Most Béres Attila rendezővel való munkájában keres hasonló élményt.. Az idei tempóját talán az is jól érzékelteti, hogy öt miskolci rendező közül néggyel együtt dolgozhatott.

Hogy nehezebb-e zenés darabokban megfelelni? Azt mondja Irén, annyiban igen, hogy a fizikum, a hang, az egészség még fontosabb hozzá, mint a prózai daraboknál. Azzal soha nem volt gondja, hogy három, netán hetvenöt órát kell énekelnie. Ez adottság, de a színpadon bármi megtörténhet, amire nehéz, de kötelesség felkészülni. A padlásban például van egy kis koreográfia, amolyan „nyisd ki, csukd be, amikor tátogatjuk a szemünket.” Az elején nem szerették, majd az egyik előadáson egy gyermek a negyedik sorban együtt játszotta velük mindezt. Azonnal megváltozott a véleménye. „Értelmet nyert az egész, ami csodálatos!” - jelenti ki.

Miskolc nyitott

Az ördög premierjének napján még összpróbázott délelőtt A padlásban - meséli Irén. Ez is hozzátett ahhoz, hogy színésszé váljon. „Minden perc fontos ezen az úton...” Miskolcon felnőtté, teljes jogú társulati taggá vált, de magáért felel - védőháló nélkül. Azt mondja, hogy arról is szól ez, hogy egyénileg miként tudja elhelyezni magát a színházban.

Nem félt egyik miskolci szerepétől sem, ráadásul mivel rendezői színház van, természetesen enged is. Az adott határokon belül igyekszik jól megfelelni.

„Minden szerepemet nagyon szeretem.” Érdekes, hogy A padlást gyerekként nem igazán kedvelte, most viszont játszani benne óriási élmény számára.

Fontos számára a kommunikáció, hiszen annak ellenére, hogy a saját útját járja Szabó Irén, formálhatónak tartja magát. A nézővel azonban vagy van közös levegővétel, vagy nincs... Miskolcon nagyon nyitott a közönség, a városban számtalanszor megállítják.

Amikor már régen az

A Békéscsabáról származó ifjú színésznőnek nincs igazán hiányérzete az évad gyanánt, de... „Kihajóztunk a nyílt tengerre, csak remélem, hogy együtt.” Szerinte az, hogy milyen a társulat, azt akkor fogják észrevenni, amikor már régen az. Ez lehet három, akár négy esztendő is. Ezután lehet az ideit minősíteni.

Kedvenc zugai viszont már vannak a miskolci színház falai között: a szauna és minden olyan hely, ahol zongora van. Mert a zene minden pillanatban ott van vele. „Rengeteget énekelek! Autó? Fürdőszoba? Persze!”


Színészek, kilátással

A Miskolci Nemzeti Színház évadzáró társulati ülésén adják majd át az évad ifjú színészének a Kilátó-díjat. Az elismerésre a miskolci teátrum tizenkét fiatal művésze jelölt, azonban arról, hogy ki kapja meg a díjat nem csak a társulat dönt majd, hanem a publikum és az Észak-Magyarország olvasói is. Ebben igyekszünk némi segítséget nyújtani azzal, hogy március 29-től egészen május végéig bemutatjuk az ifjú színészeket. Szabó Irént többek között a Chicagoban Mona, A vágy villamosában Eunice, Az ördögben Selyem Cinka, míg A padlásban - Bohoczki Sárával felváltva - a Kölyök szerepében láthatta a publikum.


Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában