Helyi közélet

2012.11.06. 17:55

Sokan játékot vesznek kedvenceiknek

Miskolc - A szakember szerint lehet két perc alatt is halat etetni, és lehet "máshogyan" is.

Miskolc - A szakember szerint lehet két perc alatt is halat etetni, és lehet "máshogyan" is.- Talán néhány évtizeddel ezelőtt nem volt igazán bevett szokás, azonban manapság teljesen természetes, hogy az emberek vásárolnak a kedvenceiknek ajándékokat, játékokat, de praktikus dolgokat - kutyakefét, fekhelyet - mindenképpen. Sőt! Kijelenthető, hogy keresik a kiegészítőket - mondta az Észak-Magyarország érdeklődésére a Széchenyi utcai díszhal- és madár bolt üzletvezetője, Gáspár Péter, akinek szülei és nagyszülei révén egészen 1957-ig tudja visszavezetni a belvárosi üzlet eredetét, és történetét.

A szakember felvetésünkre, hogy mennyibe kerül egy „kezdő akvárium” azt válaszolta, hogy „nagy a szórás.”

6-8 ezerből

- Új állatvédelmi törvény van, amiben többek között az is benne foglaltatik, hogy például egy halra hány liter víz jut. - árulta el Gáspár Péter. - Igaz, az nincs benne, hogy milyen teljesítményű szűrés és levegőztetés kell hozzá. Hozzáteszem, hogy ez igaz - az állatvédelmi törvény - például a kalitkára, azaz a madarakra is. A kérdésére válaszolva: 6-8 ezer forint egy úgynevezett kezdő akvárium. Ez azt jelenti, hogy a halak számára lakható akváriumot ennyi pénzből össze lehet hozni. Hogy mennyit kell vele foglalkozni? Az etetés lehet két perc és tovább megyek. Azonban lehet úgyis etetni a halakat, hogy leülünk, beszórjuk az ételt nekik és nézzük őket. Megfigyelhetjük az útjukat az akváriumban. Ez sok embernek kikapcsolódás, lazítás.

Vezetéket rágtak

Ugyanakkor a hörcsögöt, tengeri malacot Gáspár Péterék nem tartanak. Mint azt elmondta, talán az ő üzletük az egyetlen a városban, amely nem tart rágcsálókat. Ennek viszont oka van.

- Sosem tartottunk rágcsálókat. - tette hozzá. - Igaz, édesapám idejében volt egyszer, de kiszöktek és szétrágták az összes légvezetéket. Nekem meg volt ugyan anno öt degum, de az már régen volt. ?

ÉM-JLI


Jó napot kívánok! Van fehérsün, vagy bagoly?

Miskolc - Gáspár Péter, a Miskolc belvárosában található díszhal- és madár bolt tulajdonosa nem most kezdte az ipart, hiszen nagyszülei, és szülei révén 4 éves korától a Széchenyi utcai üzletben éli napjait.


Elstartol a Borsod Online állatszépségversenye

Miskolc - A Borsod Online-on keressük a megye legszebb állatát. November 30-ig lehet szavazni a kedvencekre.

Keressük a BOON legszebb háziállatát - Szavazás!

Nézze meg a képeket és szavazzon, hogy Ön szerint melyik a legszebb háziállat. Vajon melyikük fogja elnyerni a címet?


Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában