Nézőpont: Érzi-e majd Pistike?

Egy diploma ára és értéke ma nehezebben számítható, mint egy részvénypaketté. Kiss László jegyzete.Vajon észreveszi-e Pistike – és természetesen Pistike szülei –, hogy a magyar oktatásügyben az állam lép be főszereplőként az önkormányzatok helyett? Feltehető úgy is a kérdés, hogy jobb lesz-e Pistikének ettől, vagy sem?

Az alkotó szándéka szerint igen, jobb lesz, vagy legalábbis nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb lesz a légkör az iskolákban, de mi egyszerű magyar szülők, akik részint nebulóként, részint szülőként számtalan közoktatási reformot, változást éltünk át, inkább kivárnánk, ami a véleménynyilvánítást illeti.

Ha az az állapot megszűnhet, hogy az önkormányza-tok minden évben átböngészik az iskolalistát, hogy pénz híján mit kellene összevonni, bezárni, akkor az jó. Az más kérdés, hogy a fogyó gyereklétszám, és ezen belül is – főleg a térségünkben – a szociálisan problémás részarány növekedése ugyanúgy hatalmas megválaszolandó kérdőjelként tornyosul az állam előtt, mint az önkormányzatok esetében. Ha helyi politikai és egzisztenciális érdekektől mentesen döntenek majd az átszervezésekről, és egy jobban működő hálózatot akarnak kialakítani, az bizony jó lenne. De ha úgy döntenek majd, hogy nem veszik figyelembe egy-egy iskola településmegtartó, nemcsak szimbolikus, hanem valódi erejét is, az bizony baj lenne.

De egy iskolarendszer és mi, a szülők és gyerekek kapcsolatát nemcsak a fentiek határozzák meg. Nemrég érettségi találkozón volt szerencsém részt venni és mindenki véleménye megegyezett abban, hogy bármilyen furcsa, de az átkosban, ahol a verseny szó abszolút szitoknak számított, az oktatásban mégis sokkal inkább versenyhelyzet volt a diákok számára, mint most. Eleve egy egyetemre lehet egyszerre jelentkezni, még a kevésbé népszerű szakokon is minimum kétszeres túljelentkezéssel számolva. Ha elszúrtuk, egy évnek annyi. Külön szóbeli és írásbeli felvételiken is meg kellett felelni az egyetemeken – nem volt elég az érettségi, meg a már akkor is létező központi, érettségivel összevont írásbeli felvételi vizsga. Benn az egyetemen is szigorúbb világ volt: simán gyorsan ki lehetett bukni, nem létezett a kreditekkel való mókuskázás.

Nem állítom, hogy ez jó volt így, hiszen ez is ezer súlyos sebből vérzett. De minimum annyi előnye akadt, hogy tiszta képlet állt szülők előtt. Ma ember legyen a talpán, aki pontosan meg tudja mondani: mi lenne a legjobb a gyerek számára, és vajon tényleg az az intézmény, út, forma az üdvözítő, ami annak látszik és vajh hova is vezet. A döntések sokfélesége persze szabadságot is jelent, ha olyan alternatívák közül választhatunk – kellően informáltan –, amelyek értékével, rangjával, hasznával, eredményével abszolút tisztában lehetünk.

Ma alapvetően menekülő utak határozzák meg sokak döntéseit: például a kisebb települések mozdulni képes családjai legalább felsőben bejuttatják a városi iskolába a gyereket, majd ha sikerül, megcélozzák a legjobb hat-, nyolcosztályos gimiket. Azután jócskán bonyolódik a helyzet, mert egy diploma ára és értéke ma nehezebben számítható, mint egy részvénypaketté. Ha a magyar oktatásügyben sokkal tisztább lenne a kép, világosabb a „merre előre” képlete a magyar családok számára, joggal mondhatnánk, hogy akkor mindenkinek magánügye meghozni a legjobb döntéseket. Ez már szabadság – aminek igazi tartalma is lenne.

- Kiss László -