Helyi közélet

2012.11.13. 17:57

Más papírjával vásároltak hitelre

Debrecen, Miskolc, Ózd - Jogerősen három és fél évet kapott a csaló, aki munkanélküliek papírjaival élt vissza.

Debrecen, Miskolc, Ózd - Jogerősen három és fél évet kapott a csaló, aki munkanélküliek papírjaival élt vissza.Enyhítette kedden a Debreceni Ítélőtábla annak az ózdi férfinak az ítéletét, akit azzal vádolt meg az ügyészség, hogy két társával együttműködve hamis okiratok felhasználásával munkahellyel és jövedelemmel nem rendelkező, segélyekből élő személyek megtévesztése útján kívánt rendszeres haszonhoz jutni. Ennek érdekében – azzal az indokkal, hogy állandó bejelentett munkát, illetőleg pénzbeli kölcsönt intéznek nekik – elkérték és lefénymásolták a személyi okmányaikat, majd azok, valamint a hitelképességet igazoló hamis, illetve valótlan tartalmú magánokiratok felhasználásával a nevükre – tudtuk és beleegyezésük nélkül – különböző műszaki cikkeket vásároltak hitelre, amelyeket ismeretlen személyeknek adtak el. A hitelek törlesztő részleteit nem fizették, de az már a kölcsön felvételekor sem állt szándékukban. A vádlottak 2007 szeptembere és 2008 márciusa között így három pénzintézetnek, több mint két és fél millió forint kárt okoztak, és egy mobiltelefon-szolgáltatót is megkárosítottak.

A vádlottakat első fokon az Ózdi Városi Bíróság marasztalta el, majd a Miskolci Törvényszék másod fokon ez év márciusában az első, másod és harmadrendű vádlottak esetben megváltoztatta az ítéletet: a társtettesként, illetve bűnsegédként elkövetett közokirat-hamisítás büntette – több mint ötven bűncselekmény – miatt emelt vád alól felmentette, a másod és harmadrendű vádlottra kiszabott szabadságvesztést négy évi próbaidőre felfüggesztette. Első fokon egyikük 1 év 8 hónap, társa másfél év börtönbüntetést kapott. A másod fok a többi vádlott büntetését is vagy enyhítette, vagy ha eleve felfüggesztett ítéletet kaptak, helyben hagyta. Az elsőrendű vádlottra az Ózdi Városi Bíróság által első fokon kiszabott 4 év 6 hónap börtönbüntetés ellen a vádlott ő és védője is fellebbezett.

A Debreceni Ítélőtábla dr. Elek Margit vezette tanácsa a tegnapi ülésén az ítéletet megváltoztatta, az elsőrendű vádlott szabadságvesztését 3 év 6 hónapra enyhítette. A bíróság a felmentő rendelkezése során az idő múlására, a tényleges kár összegére volt tekintettel és arra, hogy a legsúlyosabb cselekmény részben kísérleti szakban maradt, tudtuk meg Berényiné Fórizs Ildikótól, a Debreceni Ítélőtábla szóvivőjétől.

ÉM-SZP

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában