Helyi közélet

2012.07.10. 16:27

Brutális támadás az Avason - Még nem tudni, kik támadtak

Miskolc - Bíznak az avasi temetőben megtámadott zenész felépülésében.

Miskolc - Bíznak az avasi temetőben megtámadott zenész felépülésében.Bár még kórházban fekszik, kielégítő a fizikai állapota Tatár Ivánnak, annak a férfinak, akit március végén az avasi temetőben támadtak meg – feltehetőleg – többen. Az eszméletlenre vert, koponyasérüléseket szenvedett férfi másfél órán át feküdt a temetőben, a földön, mire megtalálták, és a mentő kórházba szállította. Tatár Iván sérülései életveszélyesek voltak, egy agyi vérömleny miatt heteken át kómában volt. Az eredetileg lantművészként Svájcban is dolgozó Tatár Iván a sírkert közelében lakik, ezért járt sötétedés után az avasi temetőn átvezető, de ittas csoportok, fiatalokból álló galerik által is szívesen használt úton. A rendőrség tett ugyan lépéseket az elkövetők kézre kerítése érdekében, de tudomásunk szerint ezek eddig nem jártak eredménnyel.

Ketten vagy többen?

Tatár Ivánt hetekig mélyaltatásban tartották, de az agyában keletkezett vérömleny felszívódása után sem nyerte vissza valamennyi korábbi képességét. Mint az őt a kórházban meglátogató kollégánknak elmesélte, leginkább az zavarja, hogy a memóriája nem a régi; bár keményen dolgozik rajta, egyelőre sok dolog nem jut az eszébe. Tatár Iván édesapja, Tatár Ernő elmondta, hogy fiát nagyon zavarja ez az állapot, ezért sokkal izgatottabb, mint kellene, és ez nem tesz jót neki. Tatár Ernő szerint fiát nem találomra választották ki a támadói, olyanok bántalmazták, akik ismerik, és akik a kórházban is meglátogatták már. Az édesapa úgy véli, fia is pontosan tudja, ki verte meg, de éppen e látogatások miatt nem fedi fel támadói kilétét, akikről ő is inkább hallgat.

Tatár Iván munkatársunknak sem beszélt arról a márciusi estéről, s bár azt mondta, hogy sokan voltak támadói, amikor arról kérdeztük, hogy valóban ketten verték-e meg, ahogy édesapja állítja, nem tiltakozott. Utalt rá, hogy az őt vasalt orrú csizmával rugdosó férfiak csak végrehajtói voltak a bűncselekménynek, azt más tervelte ki, de hogy ki és mi okból, azt szintén elhallgatta. Információink szerint a zenészt már korábban is megtámadták, akkor a villamoson bántalmazták ismeretlenek. Tatár Iván emlékezett erre az esetre, és elmondta: a két támadás között nincs összefüggés, akkor csak ki akarták rabolni, ezért verték meg, és bár meg tudta volna védeni magát, inkább odaadta értékeit.

Lekötözve

Tatár Ernőtől úgy tudjuk, hogy fia a támadást követő napon tért volna vissza Svájcba, amit Iván is megerősített. Az édesapát – azon kívül, hogy fiát olyanok is látogatják, akik szerinte a megtámadásában is szerepet játszottak – az is zavarja, hogy Iván mindkét karja le van kötözve. Mint a helyszínen megtudtuk, erre azért van szükség, mert a férfi hajlamos az elcsellengésre, s annak dacára lemászik az ágyról, hogy annak oldalrácsai fel vannak hajtva. Az első alkalommal például egyik betegtársa ágya alá bújt el.

Az édesapa állítása szerint a rendőrség még nem hallgatta meg a fiát, ám értesüléseink szerint, ez nem teljesen igaz, már beszéltek vele, de állapota további javulásában bíznak. Egyedné Novodonszki Éva, a megyei rendőr-főkapitányság kommunikációs irodájának munkatársa az életveszélyt okozó testi sértés ügyében folyó nyomozás állására vonatkozó kérdésünkre a szokásos fordulattal felelt: folyamatban van.

Míg Tatár Iván élet és halál között az intenzív osztályon feküdt, Svájcban élő barátai a Facebookon szerveztek számára gyűjtést, hogy a férfi rehabilitációjához ilyen módon is hozzájáruljanak.

ÉM-SZP

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában