Helyi közélet

2012.05.18. 19:07

Szentgyörgy utcai Egészségház: Még időn belül

Miskolc - Hétfőtől megkezdődik a rendelés a Szentgyörgy utcai Egészségházban is.

Miskolc - Hétfőtől megkezdődik a rendelés a Szentgyörgy utcai Egészségházban is.

Bár az átadáskor beígérthez képest több hónnappal később, de hétfőtől (május 21-től) megkezdik rendelést az új avasi egészségházban. A hat felnőtt, valamint a három házi gyermekorvos és a védőnők pénteken már költözködtek.

A másik, uniós támogatással felújított Tömörkényi utcai rendelőben a 8 felnőtt és 4 gyermek háziorvosi körzet valamint a védőnői szolgálat már korábban megkezdte a rendelést. A szakrendelésekre azonban továbbra is várni kell. Ezek megkezdésének feltétele, hogy a MISEK Nonprofit Kft., amely a szakorvosok biztosítását magára vállalta, működési engedélyt kapjon. Ennek megszerzése folyamatban van, adta tudtunkra a Városháza szóvivője.

Az illetékesektől azt is megkérdeztük: nem von-e maga után anyagi következményeket a rendelések megkezdésének csúszása. A válasz szerint a szerződésben az ellátások megkezdésének dátuma 2012. Vagyis év végéig még benne vagyunk az időkeretben.

ÉM-SzK


 

Miskolc önkormányzata a Tömörkényi orvosi rendelő felújítására, orvosi műszerek, berendezések, informatikai eszközök beszerzésére 110 921 521 Ft támogatásban részesült (önerő: 21 329 414 Ft)

A Szentgyörgy utcai Egészségház építésére 319 000 000 Ft összegű támogatást nyert el (önerő: 43 000 000 Ft) az Észak-Magyarországi Operatív Program keretében.

A két egészségház hozzávetőlegesen 25 000 felnőtt és 4000 gyermek ellátását teszi lehetővé.


Miskolc – Tavaly decemberben átadták az egészségházat az Avason. A februári „nyitás” helyett azóta is üresen áll.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában