Helyi közélet

2012.02.06. 14:40

Ingyenes kínai nyelvoktatás kezdődik – Konfuciusz Intézet a Miskolci Egyetemen

Miskolc - Az Észak-magyarországi régióban egyedülálló s az országban is ritka lehetőséget kínál a most felvételiző középiskolásoknak, leendő és jelenlegi hallgatóinak a Miskolci Egyetem: februártól ingyenes kínai nyelvoktatás indul az intézményben.

Miskolc - Az Észak-magyarországi régióban egyedülálló s az országban is ritka lehetőséget kínál a most felvételiző középiskolásoknak, leendő és jelenlegi hallgatóinak a Miskolci Egyetem: februártól ingyenes kínai nyelvoktatás indul az intézményben.

Ezentúl tehát a Miskolci Egyetem bármely szakán és évfolyamán tanulók jelentkezhetnek az új kurzusra, hogy piacképes diplomájuk értékét tovább erősítsék. A rohamosan bővülő üzleti és kereskedelmi, a külföldi cégek áttelepüléséből adódó és a kelet-ázsiai ország nyújtotta lehetőségekre készülhetnek így fel.

A múlt év decemberében állapodott meg Dr. Hudecz Ferenc, a HANBAN tanácsadója és a Konfuciusz Intézetek központi igazgatótanácsának tiszteletbeli tagja, valamint Dr. Hamar Imre, az ELTE Konfuciusz Intézet igazgatója Dr. Patkó Gyula rektorral arról, hogy az ELTE Konfuciusz Intézet az új félévtől kínai nyelvtanárt biztosít a Miskolci Egyetem részére. Az ország több felsőoktatási intézménye is pályázott a lehetőségre, a döntéshozók azonban az Észak-magyarországi régió meghatározó felsőoktatási intézményében látták meg a hosszú távú működési lehetőséget.

Ez az első lépés afelé, hogy Miskolcon létrejöhessen egy önálló Konfuciusz Intézet, amely az ELTE Konfuciusz Intézet szakmai támogatásával kezdi meg működését. Az amerikai Modern Nyelvek Szövetségének statisztikái szerint 2009-ben több mint 60 ezer főiskolai és egyetemi diák iratkozott be valamilyen szintű kínai nyelvi kurzusra, miközben 1998-ban számuk még a 30 ezret sem érte el. A mandarint választók aránya az összlakossághoz viszonyítva Japánban és Dél-Koreában a legmagasabb, a kínai nyelv mindkét országban az angolt szorítja egyre inkább háttérbe.

Mindössze néhány felsőoktatási intézményben folyik kredites kínai nyelvoktatás az országban, így az egyetemisták számára kivételes lehetőségről van szó. Gondoljunk csak Kína gazdasági előretörésére és világnyelvi terjeszkedésére – a kínai nyelv diplomaértéket (is) növelő értékére.

Az intézet ugyanakkor nemcsak a Miskolci Egyetem, hanem a régió számára is új lehetőségeket nyújt.

A kínai nyelvet oktató tanár, Lu Lu a kínai kultúrával, szokásokkal is megismerteti majd a hallgatókat. A középfokú tanulmányokat folytató diákok számára pedig egy kiválasztott középiskolában, a Zrínyi Ilona Gimnáziumban lesz kínai nyelvoktatás, kezdetben szakkör, majd második idegen nyelv formájában.

A Pekingből érkező anyanyelvi tanár február 6-án érkezik a Miskolci Egyetemre, az oktatást pedig a napokban kezdi el.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában