Helyi közélet

2011.07.22. 20:07

Szakértői telefon: Kérdezzen a ponthúzás után!

Miskolc - Mára kiderült, kit melyik egyetemre, főiskolára, képzésre vettek föl. Akár sikerült, akár nem, számtalan kérdésük maradhatott a továbbtanulással kapcsolatban a diákoknak és a szülőknek.

Miskolc - Mára kiderült, kit melyik egyetemre, főiskolára, képzésre vettek föl. Akár sikerült, akár nem, számtalan kérdésük maradhatott a továbbtanulással kapcsolatban a diákoknak és a szülőknek.

Nekik szeretnénk segíteni, ezért szerkesztőségünkbe hívtuk a Miskolci Egyetem rektorát, dr. Patkó Gyulát, aki július 26-án, kedden délelőtt 11-től 12 óráig válaszol a felmerülő kérdésekre a 46/501-261-es telefonszámon. Kérdéseiket olvasóink előzetesen is feltehetik a [email protected] címen. Az egyetemek és főiskolák felvételi ponthatárait az Észak-Magyarországban is megtalálhatják olvasóink. A mai lapszámban régiónk és a nagyobb fővárosi egyetemekét.

- ÉM -



Miskolc  - A Miskolci Egyetemnek több első éves hallgatója lesz, mint az elmúlt 5 évben bármikor.


Miskolc – Még soha nem vett föl annyi hallgatót a Miskolci Egyetem, mint ebben az évben, szám szerint 3432 jelentkező érte el a bejutáshoz szükséges pontszámot - hangzott el a ponthúzás éjszakája után tartott sajtótájékoztatón pénteken.        


Nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat csütörtök este a www.felvi.hu portálon. Mintegy 141 ezer, egyetemre és főiskolára jelentkező tudhatja meg, hogy felvették-e.


Miskolc, Debrecen, Pécs, Szolnok és Budapest –  Pont ott partyval várták a felsőoktatási intézményekbe jelentkezők a felvételi ponthatárokat. Ha öröm, ha bánat, koccintás lesz a vége.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában