Helyi közélet

2010.10.14. 13:09

Palacsintát rabolt, még dobálózott is vele Ózdon - öt évet kapott érte

<p>Ózd - Mivel a táskát nem tudta megszerezni, palacsintával menekült egy rabló a napokban Ózdon.</p>

Két járókelő a nyomába eredt - hogy megállítsa őket- a férfi kirántotta az alufóliába csomagolt ételt, és egyiküket megdobta vele. Időközben a rendőrök is helyszínre értek, a támadót őrizetbe vették. Mint kiderült, visszaesőről van szó, a bíróság így gyorsított eljárásban szerdán döntött az ügyben: a támadót öt év letöltendő szabadságvesztésre ítélte.


Az idős néni az esti órákban hazafelé tartott, amikor a lépcsőház ajtajához érve összetalálkozott egy ismeretlen fiatalemberrel, aki megszólította őt, majd beszédbe elegyedett vele. A férfi még keksszel is megkínálta az asszonyt, ő ezt el is fogadta, de csak azért, hogy elkerülje a konfliktust. A nő próbálta rövidre zárni a beszélgetést, elköszönt, majd be akart menni a lépcsőházba, ám ezt a fiatalember nem hagyta.

A nő szerette volna bezárni az ajtót, de a támadó a falhoz szorította, és a száját is megpróbálta befogni, mindezt már későn, az asszony ugyanis segítségért kezdett kiáltozni. Közben a rabló megpróbálta megszerezni a táskáját, de nem sikerült, mivel az asszony magához szorította a holmit. A másik kezében egy reklámszatyor volt, - és mivel az ajtó is nyílt - a férfi jobb híján az ebben lévő, alufóliába csomagolt palacsintát vette el. Miután megszerezte "zsákmányát", megpróbált elmenekülni. A néni könnyű sérüléseket szenvedett.

Nem volt szerencséje, két járókelő ugyanis hallotta a nő kiabálását. Mindketten a nyomába eredtek. Hogy egérutat nyerjen, futás közben egyikükhöz még a nála lévő palacsintát is hozzávágta a támadó, ezután pedig egy bokros területre szaladt, ahonnan a járőrök megérkezéséig nem tudott kijönni.

A támadót a rendőrök előállították, kihallgatása után pedig őrizetbe vették. Ügyében a bíróság gyorsított eljárásban, szerdán döntött: az ózdi palacsintás rablót - lévén, hogy visszaesőről van szó - öt év letöltendő szabadságvesztésre ítélte. Az ítélet nem jogerős, mert az ügyész súlyosbításért, a terhelt és védője pedig enyhítésért fellebbezett. A másodfokú eljárás lefolytatásáig a férfi előzetesben lesz. A fiatalember tettével egyébként 500 forint kárt okozott, az idős asszony pedig könnyű sérüléseket szenvedett - tájékoztatta a Független Hírügynökséget csütörtöki közleményében a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság.

- Független Hírügynökség -

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában