Helyi közélet

2010.09.01. 11:08

Ki rövidebb, ki hosszabb ideig marad

<p>Felsőzsolca - A bajban megmutatkozott, van összefogás a magyarok között.</p>

Matuscsák Jánosra és feleségére alaposan rájárt a rúd az elmúlt hónapokban. Házukat elvitte az árvíz, ami után a biztosítótársaság még egy petákot sem fizetett, s a hetven éves asszonynak az egyik veséjét is ki kellett venni. Most jól van, és arra készül, hogy „vénségére újra összebútorozik” nyolcvanegy éves urával. Igaz, soha el nem hagyták volna egymást, ha az árvíz nem roggyantja meg Arany János utcai házukat. Ezután a férj a garázsban aludt, felesége az Avason élő lányuknál húzta meg magát. János bácsi naponta kocsikázott be hitveséhez és vissza, emiatt a lányainak amiatt is aggódniuk kellett, egyben hazaért-e.

Szükség, lakás

Az idős házaspár kapta meg annak a nyolc szociális bérlakásnak az egyikét, amelynek huszonhét nappal ezelőtt helyezték el az alapkövét Felsőzsolcán. A kivitelező akkor azt vállalta, hogy negyven nap alatt hozza tető alá a két négylakásos épületet, de korábban végeztek. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter beszédében kitért arra, hogy bebizonyosodott, mégis van összefogás a bajban, s jó lenne, ha ez nem csak ilyenkor mutatkozna meg. Magyarország nagy bajban van; a világválság még nemért véget, nincs szívderítő helyzetben a gazdaság, gondokkal küszködik az építőipar – mégis sikerült olyan épületet átadni Felsőzsolcán, amibe bárki szívesen beköltözne. Bebizonyosodott: magyar vállalkozás igenis tud minőségi munkát végezni.

A nyolc lakáshoz a Nemzeti Összefogás Fuvarozói Fórum biztosította a forrást. A fórum alapítója, Wáberer György elmondta, tíz lakás megépítését vállalták – vagyis kettőt még építenek –, de szeretné, ha mások is hasonló felajánlásokat tennének, akkor hamar újjá lehetne építeni az árvízkárosult ingatlanokat, majd magasztalta a kivitelező cég, a Market Építőipari Zrt. munkáját, mondván kész csoda, hogy ennyi idő elkészültek a vállalt feladattal. Wáberer György elmondta még: a fórum tagvállalkozásai a Matolcsy Györggyel kötött megállapodásuk értelmében a második félévben itthon tankolnak, s ezzel a magyar költségvetés többletbevétele meghaladja a kétmilliárd forintot, amit a kormány az árvízi károk enyhítésére fordít. Scheer Sándor, a Market Kft. vezérigazgatója úgy vélte, ilyen kis „helyi sikerekből” kellene minél több, amik aztán összeérnének és sikeressé tenné az egész országot.

Az ceremónián ott volt mind a nyolc árvízkárosult család, akik már beköltözhetnek hajlékaikba. Matuscsák János és felesége csak ideiglenesen veszi igénybe ezt a lehetőséget, mert nem akarják elkapkodni az építkezésüket, jövő nyár elején szeretnének új, saját otthonukba átköltözni. Addig pedig jól meglesznek az egyszobás bérlakásban – amiért a neve ellenére az önkormányzat nem kér bérleti díjat.

Király Erika gyermekével és párjával maradt fedél nélkül, amikor elvitte házukat a víz. A bank jelzáloga volt az ingatlanon, s bár lehetősége lett volna rá, hogy ennek ellenére új házat építsen, úgy döntött, a biztosítási összegből inkább kifizeti a pénzintézetet, mert a törlesztő részleteket már amúgy sem bírták. Így viszont – ahogy mondta – földönfutókká váltak. „Hétfőn este hívtak fel, hogy mi kapjuk meg az egyik lakást”, mondta megkönnyebbülve, de még mindig kis hitetlenkedéssel hangjában.

ÉM-SZP

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában