Nyolc hónap keservekkel és csodákkal

A történetem tele van csodákkal,

csodálatos emberekkel történt

csodálatos találkozásokkal –

mondja Éva, hivatalos

nevén Mező

Józsefné.

– Tavaly a kocsonyafesztiválon a

vidám forgatagban, kihasználva az

alkalmat, a tüdőszűrő buszra is

felmentünk. Az akkor készült

felvételem alapján júniusban,

saját érdekemben, behívtak a

gondozóba.

Nem gondoltam, hogy baj van, semmilyen panaszom nem

volt. Egész életemben nagyon erős

terhelésnek voltam kitéve fizikailag,

szellemileg, lelkileg, s mégis álltam a

sarat.

Elsők között lettem a reform

életmód híve, vagy 15 évig

aerobikoztam, erős voltam, a koromból

nyugodtan letagadhattam volna jó

néhány évet, mondja Éva

múlt időben. Én most is

szépnek látom. Csillog a szeme, kedves a

mosolya, csinos és ápolt. Talán

egyedül a haja: mintha paróka lenne. De

gyáva vagyok megkérdezni.

– Ehhez képest mint hidegzuhany

érhette az orvos közlése... –

vetem közbe.

– Az a doktornő nem mondta meg, hogy a

kontrollröntgen alapján

tüdőrákot lát. Erre nekem

kellett rájönnöm az

„áttétkeresés”-ből.

Még jó, hogy kérdőjellel azt

is melléírta, hogy „tbc”. Ez

adott némi esélyt.

Ami ez után következett, tipikus női

reakció: Éva, aki

egyébként egyedül él,

hazament, s lázas takarításba

kezdett: „Ha meg kell halnom, hát

szép rend maradjon utánam!”

– A legjobb fogódzót az adta, amit

régi jó barátnőm mondott:

„Már sokat fejlődött a

tudomány, ezt a betegséget,

anyósomon látom, jó

arányban tudják

gyógyítani.” Ha harcolni lehet,

hát fogjunk bele!
Éva egyik

„csodája”, hogy épp a

szomszédjában lakik a

családjával egy onkológus, akihez

fordulhatott.

– A CT-leletem kegyetlen és

megfellebbezhetetlen volt: a bal tüdőm

felső lebenyében

valószínűsíthető a

rák, de a jobbon is van

elváltozás. Elő az orvosi

könyvekkel: az 1 centiméteres daganatot

olvastam jó prognózisúnak. A CT

nálam 2 centiset mutatott... A beteg 40

százaléka műthető, s a

műtét után a beteg fele éri

meg az 5. évet...

Amit a szomszéd orvosról elmond,

hitelesíti, hogy valóban jó ember.

Esténként munkája után

felkereste Évát.

– Egy-két órán át

csendesítette bennem azt a hatalmas

kétségbeesést azzal: ez a daganat

nagy valószínűséggel

műthető, majd találunk sebészt,

létezik kemoterápia, s létezik

rákból kigyógyulás.

Harcolni kell, igenis van esélyem, s hogy

számít nagyon az idő.

A teljes bizonyossághoz kellett a PET CT, amely

az egész szervezetemet átnézi,

nincs-e máshol is rákos

elváltozás. Csakhogy a beutalás

csak a biopszia eredménye alapján

történhet. Mivel arra várni kellett,

azt javasolta, ha ki tudom fizetni az

árát, 250 ezer forintot, menjek el

magán úton. Az agyban és a

csontokban nem volt áttét, de a jobb

tüdőmben is kimutatták a

rosszindulatú folyamatot.
Éva újabb

csodának tartja, hogy már másnap

megkaphatta a leleteket, amivel a Professzor Asszonyhoz

került.

– Az erőt adó mondata az volt, hogy

ismer egy sebészt, aki a kétoldali

folyamatot brilliáns technikával meg

tudja oldani. Később tudtam meg, hogy

általában egyszerre csak a fél

tüdő műtétjét

vállalják, ami esetemben

túlságos időveszteség lett

volna. Mennyire relatív minden! Ekkor már

azért imádkoztam, hogy

műthetőnek találjanak.

A szükséges vizsgálatok finoman

szólva kellemtelnek voltak, de jellemző,

hogy Éva erről is képes így

beszélni:

– A CT-vezérelte biopszia úgy

zajlott, mint egy fantasztikus film,

Lenyűgözött a

koreográfiája, Minden újabb

lépés előtt megmondták, mi

fog történni, s pontosan úgy is

történt.

Az eredményre 10 napot kellett várni. De

ekkor már nem a lakásban kuporgott

Éva. A családjával volt,

együtt imádkoztak, járták a

hegyeket, pisztrángot ettek, és

rengeteget nevettek. Éva bizakodott:

hátha kiderül, mégis

tévedés az egész. De nem..

– Aki csak megtudta a betegségemet,

mélységesen ledöbbent. De annyi

segítséget kaptam az emberektől,

hogy mindet el se tudtam fogadni,. Ennyi bele se

fér egy életbe! A mellkassebész is

megsajnált.

Pedig szabadságra készült. Azt

mondta: „Maga még fiatal. Ha

előkészítik a műtétre,

és megígéri, hogy utána nem

hízik meg, én megteszem. Nagy

műtét lesz, de a szervezete alkalmas

rá.”

A főorvos úr azt mondta, mindent kivett,

jók az esélyeim. De ha egy éven

belül nem ismerték volna fel a daganatot,

nagy kínszenvedések között

meghaltam volna.

Éva büszke volt

magára a műtét után, de nem

dőlhetett hátra, tovább kellett

harcolnia. Kemoterápia: az elsőtől

14-szer hányt egy nap. A

másodiktól 30-szor.

– A hajam kihullt, ami tetézte a

szenvedést, felőrölte a maradék

önbecsülésemet.

De aztán eltalálták a

gyógyszerezést, s karácsonyra

befejezték a kemoterápiát. A PET

CT nem talált sem kiújulást, sem

áttétet.

– A Professzor Asszony azt mondta:

megfigyelés alatt tart, s ha a daganat

megjelenne, fülön csípjük.

Tetszett ez a játékos kifejezés.

Az egyensúlyomra, a lelki békémre

vigyáznom kell, könnyű, vegyes

étkezés, mozgás, jó

levegő. Az életem sokkal szebb, mint a

diagnózis előtt volt, mert van időm

örülni az életnek. Nemrég volt

az 59. születésnapom.