Helyi közélet

2008.11.29. 08:40

„Rossz válasz egy valós problémára…”

<p>Miskolc - Interjúnk Wittinghoff Tamással, az SZDSZ önkormányzati kabinetjének vezetőjével</p>

Wittinghoff Tamást a rendszerváltás után választották meg Budaörs polgármesterének. Ez az a város, amely az idei felmérések szerint a vásárlóerőt figyelembe véve az ország legtehetősebb településének számít. Tizennyolcadik esztendeje tölti be a polgármesteri tisztséget. Nem véletlen tehát, hogy ő vezeti a Szabad Demokraták Szövetsége önkormányzati kabinetjét. Miskolcon és szerkesztőségünkben tett látogatásakor is az önkormányzatokat érintő kérdésekről beszélgettünk.

ÉM: Egy valós problémára egy rossz válasz. Valahogy így értékelte ön, mint az SZDSZ önkormányzati kabinetjének vezetője a néhány héttel ezelőtt elfogadott Robin Hood-adót. Azaz, hogy az energiaszolgáltató cégek fizessenek egy plusz adót, amelynek bevételéből az állam a fogyasztókat kompenzálja.
Wittinghoff Tamás: Már az operettbe illő, ahogy a Parlament szavazásán átment a javaslat. De maga a törvény és a hozzá kapcsolódó koncepció a nagy baj. Egyértelműen rossz irány, hogy a nagycégeket adóztassuk meg többletadóval, mert azt a végén úgyis a fogyasztók fogják megfizetni. Így nem marad semmi. Hasonló méretű gond viszont, hogy egyöntetűen minden fogyasztónak akarnak ebből kedvezményt adni, azaz mindegy, hogy gazdag vagyok, vagy szegény, mindenképpen kapok a közpénzből. Összességében pedig az a probléma, hogy ezzel hosszú távon nem oldunk meg semmit, csak szőnyeg alá söpörjük a szemetet.

ÉM: Az ön által vezetett kabinet élesen fogalmazott: „elfogadhatatlannak és felelőtlennek” tartotta a kormány javaslatait a távhőszolgáltatás rendszerének jövőjéről. Például azt sem tartják helyesnek, hogy támogatnák a távhőszolgáltatásról való leválást. Miért?
Wittinghoff Tamás: Nemzetközi felmérések, de hazai tapasztalatok szerint is a távfűtő rendszer a jelenlegi technológiai fejlettségi szinten a legkorszerűbb megoldás mind energetikai, mind környezetvédelmi szempontból. Ezért nem a visszaszorítását kellene támogatni, hanem a kiterjesztését, amelyet – tudomásom szerint – az Európai Unió is meg fog tenni. Ez itt, Miskolcon is valós probléma, hiszen nagy arányú a távfűtés a városban. A fogyasztók oldaláról azért fontos, mert minél többen veszik igénybe a szolgáltatást, annál kisebb összeg hárulhat egy-egy fogyasztóra, az önkormányzatoknak pedig azért, mert a leválások miatt dráguló távfűtés árába be kell szállniuk és ezzel maguk is lehetetlen helyzetbe kerülhetnek, hiszen a pénzt az egyre kevésbé hatékony rendszerbe öntik bele és ez egy lefelé menő spirál, amiből nehéz kijutni.

ÉM: Mi a megoldás?
Wittinghoff Tamás: A távhőszolgáltatás rendszerét racionalizálni kell, az biztos. A nagyüzemi szolgáltatóknak olcsóbban kell adni a földgázt, támogatni kell a távhőrendszerek korszerűsítését és egy rászorultság alapú, állami szintű szociális rendszert kell kidolgozni.

ÉM: Ismerjük már az országos költségvetés keretszámait. Mit hozhat ez – beleértve a pénzügyi-gazdasági válságot is – az önkormányzatoknak?
Wittinghoff Tamás: A beterjesztett költségvetés például csökkentené a kistérségi normatívákat. Ezt azért tartom gondnak, mert az utóbbi éveknek, évtizednek a kistérségi rendszer megalkotása volt az egyik legnagyobb lépése, amely már az államigazgatás anyagi racionalizálás felé történő lépés is volt. A kistérségi együttműködések nem adminisztratívak, hanem feladatorientáltak. Nem tesz jó az ilyen normatíva csökkentése, mert az együttműködések széteshetnek, amely később az államra ró újabb anyagi terheket. Mivel az amúgy is gondokkal küszködő önkormányzatok saját forrásból nem tudnak pénzt pótolni a kistérségekben ezek az együttműködések akár el is halhatnak. Egyébként az SZDSZ erről módosító indítványokat készített, amit – reményeink szerint – a büdzsé végszavazása előtt elfogadnak majd. A kistérségi kérdésben odáig is elmennék, hogy – ha már elkerülhetetlen – inkább a rendes önkormányzati normatívákból vegyenek el, azt jobban elviselik majd a települések.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában