Ítélet

2024.05.15. 14:10

Mindent ellopott a miskolci betörő, még az autókat is elvitte!

A Miskolci Járásbíróság ítéletet hozott annak a férfinak az ügyében, aki 22 alkalommal hatolt be családi házakba, irodákba és ment be áruházakba azért, hogy magához vegye a sértettek különböző értéktárgyait.

Fotó: A kép illusztráció

Az ítéleti tényállás szerint a vádlott 2020 februárja és decembere között – rendszerint a sértettek lakásába, valamint irodahelyiségekbe bejutva – számos alkalommal követett el lopási és más bűncselekményeket. Az ingatlanokból – ékszerek, több milliónyi készpénz és egyéb értéktárgyak mellett – több esetben magával vitte a sértettek gépjárműveinek indítókulcsát, melynek felhasználásával a ház előtt parkoló autókat beindította és elhajtott velük.

Volt olyan alkalom is, amikor a járművek rendszámtábláját vitte el annak érdekében, hogy egy eltulajdonított autóra az általa összeállított rendszámot felszerelje és azt bűncselekmények elkövetéséhez használja. Más esetekben a vádlott áruházak területéről vitt magával értéktárgyakat.

A nyomozás során az ellopott gépkocsik lefoglalásra és a sértettek részére kiadásra kerültek.

Börtön és vagyonelkobzás

A bíróság a vádlott bűnösségét lopás bűntettének minősített eseteiben, lopás vétségének minősített eseteiben és egyedi azonosítójellel visszaélés bűntettében állapította meg, ezért őt halmazati büntetésül 1 év 3 hónap szabadságvesztésre, mellékbüntetésül 2 év közügyektől eltiltásra ítélte, vagyonára mintegy másfél millió forint összeg erejéig vagyonelkobzást rendelt el, valamint kártérítés megfizetésére kötelezte az egyes sértettek javára.

Az ítélet – a sértettek polgári jogi igényét elbíráló rendelkezések kivételével – jogerős.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában