Elképesztő

2024.01.17. 06:45

Mintadiák lett az iskolai vérengzést tervező Levente (videó)

Mintadiák lett az a tanuló, akit még tavaly kaptak el a TEK-esek azért, mert iskolai lövöldözést és mészárlást tervezett. Azonnal elfogták, hónapok óta javítóintézetben van. A nyomozás még mindig tart, Levente anyja szerint viszont a fia teljesen megváltozott, számolt be róla a Tények.

Boon.hu

Levente a letartóztatása óta megváltozott

Fotó: Ádám János

A rendőrség szerint a külföldi weboldalakon fegyveres konfliktusokról és bűnözőkről posztolt, valamint azt is eltervezhette, hogy vesz magának egy fegyvert. Ez viszont már nem történt meg, mivel a nemzetközi hatóságok értesítették a TEK-eseket, akik azonnal elfogták Leventét.

A fiú azóta javítóintézetben van. Édesanyja telefonon nyilatkozott a Tényeknek, Henrietta szerint hihetetlen, ami azóta a gyerekével történt.

„Óriási pálforduláson ment keresztül a nevelőintézetben, javarészt meg kell mondanom, hogy a nevelők segítségével. Valóban volt egy országos tanulmányi verseny, ahol nyolcadik helyet értek el” – mondta az édesanyja a Tényeknek.

Anyja szerint Levente korábban nem szeretett tanulni, az elmúlt hónapokban viszont új célokat tűzött ki maga elé.

„Mindenképpen szeretné megcsinálni az érettségit, mindenképpen szeretne főiskolára menni és mindenképpen szeretne olyan dolgot csinálni, amivel ugye úgymond megakadályozza azt, hogy ez mással is megtörténjen” – tette hozzá, a Tényeknek nyilatkozva.

A fiú védőügyvédje szerint ez mérvadó lehet a későbbiekben.

„A fogvatartói intézetnek a pedagógai véleménye igen fontos lesz abból a szempontból, hogy ezalatt az eddig 8 hónap alatt, amennyit ő a javító-nevelő intézetben töltött, milyen fejlődés volt nála tapasztalható” – nyilatkozta Lichy József, aki szerint az lesz a legnagyobb kérdés, hogyha Levente idővel szabadlábra kerül, akkor megnyugtatóan ki lehet-e engedni a fogvatartásból.

A nyomozás várhatóan tavaszra fog lezárulni.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában