Garázdák

2023.10.22. 12:31

Megtépte egymást két nő az utcán Nagykinizsen

A részeg nő minden előzmény nélkül szóvá tette a másik asszonynak, hogy miért nézi őt mindig.

Boon.hu

Az utcán verekedtek össze Nagykinizsen (illusztráció)

Fotó: Aloha Hawaii

A Szikszói Járási Ügyészség garázdaság vétsége és más bűncselekmény miatt emelt vádat két nővel szemben. A vád szerint a nők 2023. május 1-én 18 óra körüli időben találkoztak Nagykinizsben az utcán.  

Az ittas állapotban lévő egyik nő - az ügy I. rendű vádlottja - minden előzmény nélkül szóvá tette a másik asszonynak - a II. rendű vádlottnak -, hogy miért nézi őt mindig. A másik visszakérdezett, hogy „Ki néz téged ?”, majd a két nő egymásnak esett, egymás haját tépték.  

Az I. rendű vádlott eközben hátulról megfogta a II. rendű vádlott nyakát és a körmével 10 centiméter hosszan megkarmolta, majd megragadta a vállát és rugdosta a lábait. A vádlottakat a cselekményük folytatásában egy arra haladó férfi  akadályozta meg.

Magánindítvány 

A II. rendű vádlott a cselekmény során 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett és az I. rendű vádlottal szemben könnyű testi sértés miatt magánindítványt terjesztett elő, így az I. rendű vádlottnak a garázdaságon túl ezen bűncselekmény miatt is felelnie kell a bíróság előtt.

A vádlottak kihívóan közösségellenes erőszakos cselekménye az azt észlelő személyekben megbotránkozást, riadalmat keltett. 

Az ügyészség az I. rendű vádlottal szemben próbára bocsátást és pártfogó felügyeletet, míg a II. rendű vádlottal szemben pénzbüntetést indítványozott – értesült a boon.hu.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában