Összefutottak a szálak

2023.03.16. 16:13

Dílereket fogtak a miskolci rendőrök

A bűncselekményt szervezetten, bűnszövetségben követték el a terjesztők.

Forrás: PoliceHungary/YouTube

A Miskolci Rendőrkapitányság új pszichoaktív anyaggal visszaélés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást egy testvérpár ellen.

A nyomozás adatai alapján a 28 éves nő és a 27 éves férfi 2023. március 7-ét megelőzően, azaz elfogásukig új pszichoaktív anyaggal kereskedtek. A testvérek Hernádkakban illetve a környező településeken folytatták az illegális üzletet. A Miskolci Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya és a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Alosztályának munkatársai az elkövetőket lakóhelyükön elfogták és előállították a rendőrségre.

A Miskolci Rendőrkapitányság őrizetbe vette a dílereket, akikkel szemben előterjesztést tett letartóztatásuk ügyészi indítványozására – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

A Miskolci Rendőrkapitányság felhívja a figyelmet, hogy az új pszichoaktív szerek mindig kétséges összetételűek és eredetűek, ezért élettani hatásuk kiszámíthatatlan, használatuk akár tragikus kimenetelű is lehet.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában