Gazdit keresünk

2022.02.24. 13:00

Zoé, Cuki és Burger várja, hogy az álomgazijuk örökbe fogadja

Az Észak-Magyarország kisállat oldalán ezen a héten a Miskolci Állatsegítő Alapítvány (MÁSA) árva lakóiból mutatunk be hármat.

Előzetes bejelentkezés után lehet személyesen is meglátogatni a kiszemelt állatot. A kutyákat csipelve, oltva, féregtelenítve és bolhátlanítva, illetve ivartalanítással adják örökbe, amelynek költsége 18 ezer forint. Tájékoztatás mindennap 8 óra és 16.30 között kérhető a következő számon: 30/232-1890.

 

Zoé egyéves, nagyobb testű, keverék szuka. Karácsonyi ajándékként fogadta be a menhely, ugyanis december 23-án tévedt be az alapítvány telephelyére segítség után kutatva. Szemrevaló, kedves, kíváncsi, szeretet­éhes kutyus, aki alig várja, hogy a benne lakozó rengeteg energiát rázúdítsa valakire.

 

 

Cuki kétéves, nagy termetű, vizsla jellegű szuka. Sajószentpéterről mentették meg nagyon rossz körülmények közül kölykével együtt. A kicsi azóta szerencsésen gazdisodott. A kutyahölgy ragaszkodó, embercentrikus állat. Olyan gazdi jelentkezését várja, aki figyelemmel, szeretettel halmozná el.

 

 

Burger egyéves, közepes méretű, keverék kan. Egy telephelyre sétált be, hogy segítséget kérjen, utána került a MÁSA-hoz. Fiatal korához illő energiákkal rendelkezik, ezért aktív gazdit keres, aki megfelelő mennyiségű mozgást, törődést tudna biztosítani neki. Ilyen feltételekkel akár lakásban is tartható.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában