állatmentés

2021.06.03. 22:14

Patrik mentette meg a kis gólyát

A fióka nagyon gyenge és sérült is, de jó helyre került, a mályi madármentőkhöz.

Hegyi Erika

Forrás: Mályi Madármentő Állomás

A Mezőnagymihályon élő, 12 éves Patrik az iskolából igyekezett hazafelé szerdán, amikor egy kisgólyát talált az út mellett. Először azt hitte, hogy egy kiskacsával van dolga, de amikor elküldte a madárka fotóját az édesanyjának, kiderült, gólyafiókáról van szó. Patrik édesanyja azonnal értesítette a Mályi Madármentő Állomást.

Lehoczky Krisztián, az állomás vezetője mesélte ezt portálunknak. Azzal folytatta, hogy azt tanácsolta az édesanyának, aki akkor még nem ért haza, hogy Patrik tegye be egy dobozba a kisgólyát, és rakjon alá kevés füvet. A madarat nem kell simogatni, nem kell itatni és etetni, csak hagyni kell pihenni.

– Mire odaértünk, már az édesanya otthon volt. Patrik úgy tett, ahogy tanácsoltuk, hozta a kis dobozban a gólyát. Mi azonban már az úton odafelé elhatároztuk, hogy a fiúval készítünk egy kis videóinterjút, hiszen nem mindennapi dolog, hogy egy 12 éves kamasz gólyát ment. A mai fiatalok, akik az interneten élik az életüket, és mindenféle buta videókat néznek és töltenek fel, talán ráébrednek, hogy milyen nemes cselekedet megmenteni egy kis állatot – fogalmazott Lehoczky Krisztián.

Kilökte az anyja

Azzal folytatta, hogy a kis gólya nincs jól. Eleve fejletlen, körülbelül 4-5 napos lehet. Soványka, szülei nem etették, ő lehetett az utolsó kelésű fióka a fészekben. Ráadásul az anyja meg is cibálta, mert tele van a teste véraláfutásokkal és sebekkel. Mindennek fejében 9 métert zuhant a fészekből, és Patrik kihűlt állapotban talált rá.

– Nem ritka, hogy az utolsó kelésű gólyafiókát kilöki az anyja a fészekből. Az anya az első tojásra lekotlik, így az első és utolsó fióka között akár öt nap különbség is lehet. Mire az utolsó kibújik a tojásból, a többiek már nagyok és erősek. A szülők telehordják földigilisztával a fészket. A nagyobbak pillanatok alatt összeszedik, a kicsi, mire rájön, hogy ennie kellene, már nincs mit. Kimarad az etetésből háromszor-négyszer, ekkor sírni kezd, az anyja megunja, és kilöki a fészekből. Általában így kerülnek a földre a fiókák, de előfordul az is, hogy amikor a szárnyát próbálgatja, egy erős széllökés felkapja. Sőt az sem ritka, hogy kilyukad a fészek, mivel a közepén található széna komposztálódik, a fióka pedig itt zuhan ki – sorolta a természetvédő.

Hozzátette: a Patrik által megmentett kisgólyát először felmelegítették, majd folyadékot adtak neki, hogy beinduljanak az életfunkciói. Kapott egy kis cukrot is, majd elkezdték az etetését. Az első négy nap alatt dől el, hogy megmarad-e.

Természetesen Patrikkal is beszéltünk, hamarosan olvashatják riportunkat!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában