Virág Tamás

2021.03.24. 09:15

Büszke a múltjára

Százéves az edelényi labdarúgás, melynek sikeréért sokan és sokat dolgoztak.

Kolodzey Tamás

Forrás: ÉM

A város gazdasági, társadalmi és sportéletének egyik oszlopos tagja Virág Tamás, akit szinte mindenki ismer a Bódva-völgyi településen. Az egykori, alezredesi rendfokozattal bíró katonatisztről, a császtai borkultúra megteremtőjéről és a napjainkban sikeres vállalkozóként dolgozó helyi polgárról ma már kevesen tudják, hogy sportvezetőként is szolgált.

Érdeklődéssel követi

– Hét évig, 1980-tól 87-ig töltöttem be a többféle elnevezésre hallgató klubunk ügyvezető elnöki tisztét – emlékezett Virág Tamás. – Hegyaljai József járási sportfelügyelő javasolt a tisztségre és miután elvállaltam, elsősorban Mezei János és Fodor Sándor támogatásával dolgoztam. Mivel katonai és testnevelési főiskolát végeztem, ennek jegyében rendszerszervezőnek hívtam magam. Élveztem ezt a tevékenységet, büszke vagyok rá, hogy sikeres is voltam, voltunk, biztosan tartottuk

a helyünket a labdarúgó NB III.-ban. Sok ismert játékos fordult meg nálunk, az emlékezetes találkozóinkra pedig máig szívesen gondolok vissza.

Az idő elszaladt, Virág Tamás – aki tagja az edelényi önkormányzat képviselő-testületének – pedig végérvényesen hátat fordított a verseny- és szabadidős sportnak:

– Ezek már nem hiányoznak nekem, túl vagyok rajta, az érdeklődésem azonban megmaradt a város sportélete iránt – mondta.

(A borítóképen: Virág Tamás egykor sportvezető is volt)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában