Látomás: megnyílt az égbolt kárpitja, és megjelent Mária

1946-ot írtunk, már öt éves elmúltam. A második világégést átvészelő és már bizakodó karácsony délutánja volt. Apám „málenkij roboton” a nagy Szovjetunióban szenvedett. Anyám varrással és kézimunkázással kereste a kenyérre valót. Ketten éldegéltünk Diósgyőrben egy Béke utcai családi ház kis melléképületében. Egy világos, csupa üveg előszoba szolgálta a varrodát, ahol régi Singer varrógép ütemes taktust adott a vidám vagy szomorú énekekhez. Édesanyám munka közben mindig dalolt. A közvetlen szomszédunkban volt a Baptista Imaház. Az ott élő lelkipásztor és családja elhalmozott minket vigasztaló szeretettel, hiszen nagyon bánatosak voltunk, mert édesapámról semmi hír nem érkezett. Gyakran átmentem hozzájuk, főleg Irénke kislányukkal voltam, aki szépen énekelt és mandolinozott, de meg kell említenem Juhász nénit, Juhász bácsit, Frigyes és Dániel fiukat is.

Ennek a karácsonynak a viliáján, kora este édesanyám arra kért, hogy menjek át a paplakba egy kis beszélgetésre, éneklésre. Átérve láttam, fény szűrődik ki az ablakukon, de nem mentem be a lakásba, mert közben nagy pelyhekben hullt a hó, és a kert egy kis zugából néztem a hóesést, s arra gondoltam biztosan a Jézuska ezt ajándékozza nekünk az ünnepekre. Hamarosan fehér paplant varázsolt a kert fáira, bokraira.

Nem tudom mennyi ideig álltam ott a sűrű hóesésben. Egyszer csak felnéztem az égre. Úgy láttam mintha megnyílt volna az égbolt kárpitja és gyönyörű világoskék hátterű, arany fényben megjelent Mária, karján a kisded Jézussal. Mindketten mosolyogtak és integettek. A szívem hevesen dobogott, szinte hallottam. Ekkor sírva és könyörögve kértem Szűz Máriát, hogy segítsen édesapámnak haza jönni a távoli országból, mert nagyon hiányzik és szeretettel várjuk őt. Majd a „látomás” eltűnt. Örömkönnyeimet törölgetve haza indultam. Lassan, araszolva a már féllábszárig érő hóban, egy akkoriban csak papírtalpúnak nevezett magas szárú cipőben.

Édesanyámnak nem újságoltam el a látottakat. Több olyan spirituális élményem is volt korábban, amelyeken a felnőttek csak mosolyogtak. Látszott az arcukon a kételkedés. Pedig az ilyen tiszta lelkű kisgyermekeknél nem ritka a hasonló élmény.

Anyám kinyitotta a szoba ajtaját és egy gyönyörűen feldíszített fenyőfa állt a sarokban, alatta pedig egy kis kaucsuk baba szépen felöltöztetve, egész doboz ruhatárral. Édesanyám a maradék anyagokból varázsolta, nagy titokban.

Egész este sírtunk, nevettünk, énekeltünk. Édesapámra még másfél évet kellett várnunk, de haza vezérelte őt az isteni gondviselés.

Ezekben a napokban sokan elgondolkodunk, vajon mi van a szívekben ezt a fénylő estét várva. Hiszen ilyenkor az emberek ünneplőbe öltöztetik a lelküket is. Azért gyúlnak ki a fények, hogy a Megváltó születésnapját külsőleg is ünnepeljék. A karácsony misztériuma sokkal több ennél: apró kis mécsesekként ragyog az igaz emberek szívében, hogy fényt árasszon a Föld „sötét” tájaira.

Mert Angelus Silesius szavaival élve: „Születhet bár Jézus ezerszer is Betlehemben, mégis elvesztél, ha benned nem…”

Szeretetteljes, áldott Karácsonyt kívánok Mindannyiuknak!

Bogdán Lászlóné, Felsőzsolca