Fenyőünnep után megérkezett Magyarországra is a karácsony

1988 körül bizonytalanná vált az addig oly stabilnak hitt és az emberek szokásaiban már több mint 40 éve bevezetett fenyőünnepre való készülődés. Igaz, hogy mi változatlanul karácsonynak neveztük. Valahogy elterjedt, hogy bajban van a szocialista rendszer. Érezhető is volt a hanyatlás, már a párttagok sem bíztak a rendszerben.

Az egyik érintett munkahelyi párttitkár azt mondta nekem a munkahelyemen, hogy nem tudja, fogunk-e még 1-2 évig ilyen „rendben” élni.

Elterjedt a hír, hogy külföldön sok mindenhez olcsóbban hozzá lehet jutni. Cserekereskedelem alakult ki. Sokan átmentek vonattal Szlovákiába vagy Lengyelországba, és vittek élelmet, diót, cukrot, mákot, és egy piacon átcserélték nálunk hiányzó árucikkekre.

Én munka mellett nem tudtam ilyen utat vállalni, csak a miskolci Centrum áruházba jártam el bevásárolni családtagjaimnak a karácsonyi ajándékot.

Ott, az emeleten már lehetett kapni apró herendi vagy hollóházi nippeket, szaloncukrot, játékokat, zoknikat, harisnyákat, terítőket, egyebeket. Ott kedvemre válogattam, és vásárlás után elindultam a széles lépcsőn lefelé. Akkor még nem volt a mi városunkban mozgólépcső. Zsongott az áruház este 5 óra után. Mindenki vitte a kis csomagját, már a másnapi teendőket tervezve, és egyszer csak csoda történt.

A mikrofonból megszólalt egy általam jól ismert karácsonyi ének: „Mennyből az angyal, lejött hozzátok, pásztorok…” Mindenki nézett szerteszét. Én lebénultam. Elindult szememből a könny. Sírtam. Emlékszem, hogy ott, a lépcsőn hangosan azt mondtam:

„Tönkre kellett menni az országnak, hogy ezt az éneket fel merjék tenni?”

Mert ilyen nem történt velünk 40 éve. Csak otthon hallhattunk, énekelhettünk egyházi, istenhittel kapcsolatos karácsonyi énekeket. S most mintha kinyílott volna az ég. Nekem akkor, ott megjött a Jézuska. Úgy éreztem, ez már igazi karácsonyi ünnep, mely hozza a fényt és a reményt.