Mesterkurzuson

2019.07.15. 18:50

Harminc produkció szerepel a szegedi Thealter fesztivál programján

A színészek a Szegedi Nemzeti Színház balett-termében és Kisszínházában, a szegedi Régi zsinagóga kertjében, de még a Csillag börtönben is játszanak.

Kilenc nap alatt kilenc helyszínen harminc produkció, köztük zenés, táncos, klasszikus és kortárs darabok, performanszok és bábelőadások szerepelnek az augusztus 2-án kezdődő szegedi Thealter nemzetközi színházi fesztivál programján – tájékoztatta a szervező MASZK Egyesület hétfőn az MTI-t.

A független színházi fesztivál fő helyszíne a szegedi Régi zsinagóga különleges hangulatú épülete és kertje, de a Szegedre érkező magyar és külföldi társulatok játszanak még többek közt a Szegedi Nemzeti Színház balett-termében és Kisszínházában, sőt a Csillag börtönben is.

Az immár 29. alkalommal megrendezett színházi seregszemlén minden évben teret biztosítanak a fiatal alkotók számára.

Idén hat csapat előadásait láthatják a nézők a programban. A bOdyssey project visszatérő vendég a fesztiválon. A Keserű Imre magyar és svájci tanítványaiból álló társulat Escape című előadásában különleges formanyelvet használ, mely az érintésen alapul, ezen keresztül beszélik el az őket foglalkoztató történeteket.

A fesztivál Kritikusdíját tavaly elnyerő Kelemen Kristóf augusztusban a Megfigyelők című darabjával érkezik Szegedre. A mű a hatvanas évek Magyarországán játszódik, ahol az állambiztonság a színművészeti főiskolán tanuló, magyar származású angol férfit figyeltet. Az FAQ Színház sem lesz ismeretlen a nézőknek, már tavaly is nagy siker fogadta őket.

Most két előadással, A per és a Krapek című darabokkal érkeznek. Előbbi a Színház- és Filmművészeti Egyetemmel közös produkció és Kafka művének adaptációja, utóbbi pedig a Zabhegyező feldolgozása monodráma formájában.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves zenés-színművész hallgatói Novák Eszter rendezésében a Hollandiában dolgozó magyarországi roma prostituáltak életéről szóló A Nyíregyháza utca című előadással szerepelnek a Thealteren.

A Gang Színház Egy kis térzene című, zenés előadását játssza a nyitottságról, az életigenlésről és a zene erejéről, Kroó Balázs rendezésében.

Ádám Anna darabjában, a sorry not sorryban pedig három színpad fogadja a nézőket, melyeken három táncos többnyire párhuzamosan adja elő szólóját a bűnbeesésről.

Idén több szegedi kötődésű alkotócsapat is bemutatkozik a fesztivál keretein belül. A REÖK stúdiószínpadán vitték színre tavasszal Mrozek abszurd komédiáját, a Rendőrséget, Herczeg T. Tamás rendezésében. A Homo Ludens Projekttől a HUMÁNIA című előadást láthatja a közönség a haza, hazaszeretet témakörében. A Barboncás Társulat Kiss Ágnes, Barnák László és Boncz Ádám szereplésével mutatja be Kafka Hotel című előadását a Bábszínházban. Perovics Zoltán társulata, a Metanoia Artopédia zárja az idei fesztivált, méghozzá a Diotima Szókratész bírái előtt című bemutatóval.

A fesztivál része a művészeti képzésben résztvevő hallgatók számára szervezett mesterkurzus a bolgár származású, jelenleg Londonban élő koreográfus, előadóművész Ivo Dimcsev vezetésével.

Idén is fogadja a résztvevőket a blog jr., a Thealter kritikusműhelye.

Borítókép: Ivo Dimcsev produkciója

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!