2024.04.14. 06:30
Nem is gondolná, milyen a Viszkis a négy fal között (videó)
Ambrus Attila két évtizeddel fiatalabb kedvese elmondta, megismerkedésükkor nem volt könnyű alkalmazkodnia a fétfi múltjához.
Ambrus Attila ma már keramikusként dolgozik
Forrás: Bors
Fotó: Cseh Gábor
Közös álmukat vátja valóra első első, szentendrei üzletük megnyitásával Ambrus Attila és a felesége. Az egykori bankrabló a börtönben tanulta ki a keramikus mesterséget, amit azóta magas szinten végez, portékáival pedig hosszú ideje járja az országot – írja a tenyek.hu.
Ambrus Attila, akit a legtöbben a Viszkisként ismernek, évekkel ezelőtt tért jó útra, családot alapított és ma már szerényen éli mindennapjait. A keramikus a Mokkában elárulta,
nagyon sokat tanult a hibáiból, a rendszerből, és sokáig elemezte azt is, hogyan tudta saját magát kirángatni a gödörből, amelybe belekerült.
Felesége is azt tapasztalja, hogy Attila rengeteget foglalkozik a gyerekekkel, és úgy érzi, az „új életét” teljes mértékben az önzetlen szeretet és a játékos könnyedség jellemzi. Az első lépések azonban nem mentek ilyen egyszerűen, a keramikusnak ugyanis bizonyítania kellett a nála húsz évvel fiatalabb nő felé.
Fél évig udvarolt nekem, és az mellett nagyon sokat beszélgettünk, kalandoztunk és sportversenyeket csináltunk egymással, tulajdonképpen időt hagytunk egymásnak. Én is tudtam, hogy nem olyan könnyű neki most bármihez is alkalmazkodnia, nekem sem volt egyszerű alkalmazkodnom az ő múltjához, illetve a korkülönbséghez
– mesélte Réka.
Bulvár-celeb
- Reszkess, Bódi Guszti! Megtalálták a sztár kiköpött hasonmását
- Megmutatta: ekkorát nőtt már a TV2 sztárjának babapocakja
- "De én nem szívtam annyit!" Kucsera Gábor bevallotta: kokaint találtak a vérében
- Micsoda átalakulás! Ilyen meghökkentően néz ki Gáspár Győző a fogyása után (videó)
- "Könyörögtem neki" - kitálalt Nótár Mary menedzsere, áll a bál a pénz körül