2024.05.17. 16:00
Köszöntötték a szakmai fesztivál vármegyei sztárjait - videóval
A Szakma Sztár Fesztivál keretében most lebonyolított döntőben vármegyénket – öt szakmában – hat versenyző képviselte. A versenyzőket és felkészítőiket várták ma a BOKIK székházába.

Fotó: Pap Gyula
A XVII. Szakma Sztár Fesztiválon sikerrel szerepeltek vármegyénk diákjai, erről korábban már beszámolt portálunk. A versenyzőket és felkészítőiket – a B.-A.-Z. Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) hagyományaihoz hűen – most is ünnepélyes keretek között köszöntötte a kamara székházában. Az idei megmérettetésen közel 60 szakmában 200 tanuló versengett Budapesten a legjobbnak járó elismerésért.
Szép teljesítmény
- A gazdaság remélt fejlődése nem képzelhető el másképp, csak úgy, ha a fiatal szakemberek megjelennek, viszik tovább a zászlót, és tisztességük, tudásuk, ambíciójuk a napi munkában megmutatkozik – fogalmazta meg Bihall Tamás, a BOKIK elnöke. Arra számítunk, hogy ez a példa ragadós lesz, hiszen nagyon sokan választják most már a szakképzést – emelte ki. A mostani folyamatot erősíteni szeretnénk, ezért kötöttünk megállapodást vármegyénk szakképző centrumaival, melynek értelmében a sikeresen szereplő diákok felkészítő tanárait honoráljuk majd.

Szopkó Tibor, Miskolc alpolgármestere kifejtette: ezek az eredmények azért fontosak, mert a város – a vármegye – fejlődésében kulcsszerepe van a jó szakembereknek. Az erős gazdasághoz ezt a pályát kell folytatni, hiszen évtizedes múltra tekint vissza az a kiválóság, amelyet a szakember hallgatóink meg tudtak mutatni az országnak – hangsúlyozta az alpolgármester. A Szakma Sztár Fesztivál keretében most lebonyolított döntőben vármegyénket – öt szakmában – hat versenyző képviselte.
A résztvevők
Gudász Gergely kereskedő és webáruházi technikus, Miskolc SZC Berzeviczy Gergely Technikum
Somos László vendéglátás-szervező, Miskolci SZC Berzeviczy Gergely Technikum
Tóth Mátyás Olivér vasútforgalmi szolgálattevő, Miskolci SZC Baross Gábor Üzleti és Közlekedési Technikum
Kádár Balázs műszaki informatikus, Miskolci SZC Kandó Kálmán Informatikai Technikum
Juhász Réka fodrász, Miskolci SZC Szemere Bertalan Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
Gyurkó Gréta fodrász, Miskolci SZC Szemere Bertalan Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
Az eredmények:
I. HELYEZETT LETT:
Juhász Réka fodrász, Miskolci SZC Szemere Bertalan Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium (Képzőhely: Big Beauty Boss Bt.)
II. HELYEZETT LETT:
Gudász Gergely kereskedő és webáruházi technikus, Miskolc SZC Berzeviczy Gergely Technikum (Képzőhely: Unio Coop, Miskolc Búza tér)
Tóth Mátyás Olivér vasútforgalmi szolgálattevő, Miskolci SZC Baross Gábor Üzleti és Közlekedési Technikum (Képzőhely: MÁV)
III. HELYEZETT LETT
Kádár Balázs műszaki informatikus, Miskolci SZC Kandó Kálmán Informatikai Technikum
boon.hu video
- Szili Katalin: a háború kezdete óta ötezer fiatal táborozhatott Magyarországon - fotók, videó
- Cupido nyila eltalálta Miskolc belvárosát - fotók, videó
- Startra kész a miskolci Kocsonyafesztivál! - a belvárosban jártunk (fotók, videó)
- A fesztiválkocsonyából idén a hajléktalanok kaptak először! (fotók, videó!)
- Zsűriként szigorú lesz: érték már meglepetések a Kocsonyafesztiválon (videó!)