Hajdú-Bihar

2011.06.23. 18:25

A „Fazék” marad a helyén

<p>Debrecen -&nbsp;A költözés csak a felújítás idejének egy részére szól, a gimnazisták utána visszatérhetnek.</p>

Alap nélküli, valótlan híresztelésnek nevezték önkormányzati forrásaink, hogy a következő tanévben esedékes épületfelújítást követően máshová költöztetnék a Fazekas Mihály Gimnáziumot. A hosszú távú tervekben sem szerepel ilyesmi, sőt az sem, hogy a megszépült, modernizált Hatvan utcai épületet más tanintézménynek is használnák a gimnazistákon kívül – hangsúlyozták.

Igaz viszont, hogy a diákok egy részét a következő tanévben – amikor a felújítás miatt ez szükségessé válik – a Beregszászi-szakközépiskola jelenleg üresen álló, Burgundia utcai és a volt „Kisfazekas” Simonffy utcai épületében helyezik el. A költözködés pontos menetterve még nem készült el, hiszen a beruházás kivitelezőjét csak ezután választják ki és szeptemberben szerződnek vele. Az ősszel a külső munkák (tetőfelújítás, külső liftházépítés) kezdődnek el, és ha ekkor még nem is feltétlenül, a téli szünet után mindenképp el kell hagyniuk a diákoknak bizonyos munkaterületeket, így a Hatvan utcai főépületet.

A tekintélyes, de elöregedett épület renoválására és korszerűsítésére 390 millió forint uniós pénzt nyert az önkormányzat, amelyhez 42 milliós önrészt tesz hozzá. A 800 tanulós – Debrecen egyik legjobbjaként számon tartott – gimnázium épületét legkésőbb jövő júliusban „adja vissza” a kivitelező teljes egészében.

HBN–RaL

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!