2007.11.16. 15:52
Egy év múlva képzett szülésznők is levezethetnek otthonszülést
<p>Maximum egy év múlva képzett szülésznők is levezethetnek otthonszülést - mondta Horváth Ágnes azon a pénteki tájékoztatón, ahol bemutatta az Egészségügyi Minisztérium még nem végleges koncepcióját a kórházon kívüli szülés szabályozásáról. A szaktárca vezetője elmondta: a január elsejétől hatályba lépő kormányrendelettel szabályozott otthonszülés levezetéséhez legalább két ember kell majd, de addig, amíg nem dolgozzák ki, hogy milyen követelményeknek kell megfelelnie a szülésznőknek, egy orvos jelenléte szükséges.</p>
A szabályozáshoz módosítani kell az egészségügyi, valamint az egészségbiztosítási törvényt, ezen kívül egy kormányrendeletet és egy minisztériumi rendeletet is meg kell alkotni. A tárca pénteken közzétett koncepcióját a jövő héten még széles körben egyeztetik - bábákkal, szülésznőkkel, orvosokkal -, és csak azután véglegesítik a jogszabályokat, illetve törvénytervezeteket.
Az Egészségügyi Minisztérium javaslata szerint otthonszülést legalább 10 éves gyakorlattal rendelkező szülész-nőgyógyász, illetve szülésznő vezethet majd, utóbbi csak akkor, ha elvégzi az Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Intézet (ETI) megfelelő tanfolyamát. Az ETI a részletek kidolgozására fél évet kapna. A javaslat szerint az otthonszülésnél 2 egészségügyi dolgozónak kell jelen lennie.
A javaslat szerint a szülés megindulásakor az orvosnak, illetve a szülésznőnek értesítenie kell a háttérkórházat és az Országos Mentőszolgálatot.
A pénteken közzétett javaslat szerint a kizáró okok között a többi között a különböző betegségeken, és korábbi szüléseknél felmerült komplikációkon túl szerepel a nagy súlyú -4000, illetve 4250 grammos vagy annál nagyobb - magzat, az ikerterhesség, illetve először szülő nőknél az anya 35 év feletti életkora.
A minisztérium javaslata szerint hiába döntött az otthonszülés mellett, mindenképp kórházba kell szállítani azt az anyát, akinél például fekvési rendellenességet, erős vérzést, szülészeti sokkot tapasztalnak, illetve, ha szülés közben 38 fok fölé megy a láza. Akkor is kórházba kell vinni, ha elhúzódik az otthonszülés, vagy például, ha a magzatnál felmerül a görcsös állapot gyanúja, illetve olyan fejlődési rendellenességet észlelnek, amely azonnali orvosi beavatkozást igényel.
Az otthonszüléshez tárgyi feltételeket is szab a javaslat. Így például a többi között lennie kell egy, a magzati szívhang regisztrálására alkalmas műszernek, hordozható szívó berendezésnek, sürgősségi táskának, a gátmetszéshez szükséges eszköznek. A szülést levezető orvosnak vagy szülésznőnek magával kell vinnie bizonyos gyógyszerek, kötszereknek, fecskendőket, veszélyes hulladék tárolására alkalmas gyűjtőt.
A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) civil jogvédő szervezet korábban felhívta a figyelmet arra, hogy Európában, de a világon sehol sincs az otthonszülésnek olyan szigorú szabályozása, mint amilyet a szaktárca készül bevezetni. A TASZ szerint sehol nem kötelező az otthonszülésnél szakorvos jelenléte, sehol nincs szükség tízéves szakmai gyakorlatra, sehol nem kizáró tényező a nagy súlyú magzat, ezen kívül Európában sehol nem tilos a 35 év fölötti anyáknak otthon szülni és sehol nem kell szülés előtt értesíteni a mentőszolgálatot.
A készülő, álláspontjuk szerint ésszerűtlenül túlszabályozott javaslat visszavonását a héten nyílt levélben kérte csaknem 200 ismert művész, tudós, és közéleti személyiség.
Az Egészségügyi Minisztérium erre úgy reagált, hogy a javaslat még nem végleges, és a készülő jogszabály célja, hogy a családok olyan ésszerű feltételek mellett dönthessenek a szülés helyszínéről, amelyek a mama és a baba biztonságát a lehető legnagyobb mértékben garantálják.