Gyakran előfordul

2019.06.01. 18:00

Valójában hús-vér ember válaszol a mesterséges intelligencia helyett

Van még hová fejlődni: a Google Duplex-hívások negyedét ténylegesen emberek végzik a mesterséges intelligencia helyett.

Forrás: Shutterstock

Sokakat ejtett ámulatba, mikor a Google még tavaly a fejlesztői konferenciáján bemutatta a Google Duplex szolgáltatását. A funkció a Google Assistant segítségével,

mesterséges intelligencia használatával képes például asztalt foglalni egy étteremben

a felhasználónak.

Márciusban a funkció minden Pixel készüléken elérhetővé vált, Amerika negyvenhárom államában, továbbá az iPhone-okon is. A Duplex elvileg a fodrásznál vagy az autókölcsönzőnél is tud majd intézkedni helyettünk.

Ehhez képest, a The New York Times cikke szerint – írja az Origo – azért még nem ért a csúcsra a technológia: a Duplex-hívások negyedét valójában emberek kezdeményezik.

Ezek 14 százalékát a Google Assistant indítja, de végül a Google call centerének kell közbelépnie.

Azt hisszük gép, pedig dehogy

A Google több szempontot is mérlegel, amikor eldönti, kell-e emberi munkaerő. Ha nem biztos, hogy a helynél lehet foglalni, vagy spamgyanú áll fenn, akkor a call center egyik munkatársa végzi a hívást. Ilyenkor ráadásul információt is gyűjthetnek a Duplex fejlesztéséhez.

A Google Assistant egyébként először az Open Table vagy a Yelp szolgáltatással próbálkozik, utána indít hívást vagy adja át azt embernek.

Néha az éttermek fel sem veszik a telefont,

mert spamtevékenységnek tűnik számukra a hívás.

Ezek persze még a Duplex korai napjai, a Google a visszajelzések segítségével sokat módosít még rajta.

Borítókép: Shutterstock

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!